10 éves koromra datálható az első politikai jóslatom: 2001-ben Torgyán József akkori földművelésügyi miniszter bejelentette, hogy télen-nyáron lesz cseresznye a magyar boltokban, mert a dél-amerikai Chilével körexportálásba kezdünk, én meg első blikkre rámondtam, hogy baromság. Nem kellett nagy politikai vagy agrárgazdasági elemzőtehetség a megállapításhoz, elég volt hozzá a hétköznapi tapasztalat.
Majdnem 13 ezer kilométer távolságon át utaztatni egy olyan gyümölcsöt, ami a kora nyári melegben a piactól a lakásig felreped, olyan felesleges hajcihő, mint kirázni a sörből a szénsavat. Fogyaszthatónak fogyasztható, csak minek.
Jelentem, 15 évvel később sem lett semmi Torgyán álmából. Még mindig nem szállítunk Latin-Amerikába cseresznyét vagy meggyet. Apró vigasz lehet a kisgazdaság egykori élharcosának, hogy jóval túlárazva, olykor 5-6000, máskor 10-11000 forintért itthon már télen is lehet kapni a dél-amerikai termésből.
Az elmúlt években nem lettem nagyobb cseresznyeszakértő, ezért is lepett meg, amikor a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MNKSZ) keddi szakmai eseményének meghívójából megtudtam: Magyarország hozzátett a chilei cseresznyekultúra fejlesztéséhez.
2009-ben ugyanis Apostol János magyar szakértőt kérték fel tanácsadónak a helyi fajtanemesítési- és keresztezési programhoz. Ez pedig azt ígérte, hogy végre beteljesülhet a torgyáni álom a reptetett cseresznyéről.
Mint Apostoltól megtudtuk, a történelmi igazságtételre még várni kell: Chilében egyelőre az első terményt takarítják be a helyi földrajzi adottságokhoz nemesített fajtajelöltekből. Akár még 10 évet is várni kell arra, míg megindulhat a nagyüzemi termelés és nincs szó arról, hogy kölcsönös kereskedelmi egyezmény szülessen a két testvérnép között.
Torgyán egy másik 15 évvel ezelőtti kijelentését is cáfolta a szakértő: nem igaz, hogy a chilei cseresznye rosszabb minőségű lenne a hazainál. Apostol elmondta, a dél-amerikai országról eleve badarság általános megállapításokat tenni, hiszen a 4000 kilométer hosszú országban a magashegyi időjárástól a sivatagi száraz éghajlatig szinte minden klíma megtalálható. Vannak olyan területei, ahol a Magyarországon nemesített fajtákat ültetik és ezek ugyanolyan minőségű gyümölcsöt hoznak, mint az itthoni fák.
A magyar meggy- és cseresznyefajták a szakmai vélemények szerint a világ élvonalában vannak mind minőségüket, mind termékenységüket tekintve. Ebben komoly szerepe van annak, hogy hazánkban az elsők között tenyésztettek ki az önmegtermékenyítő és önmeddő fajtákat. Vagyis a fák minden évben teremnek, nincs olyan, hogy egy év kimarad. Emiatt jól tervezhető, hogy évente hány tonna meggyet termesztünk, vagyis a konzervgyárakkal és feldolgozókkal előre lehet szerződni a beszállításról.
Már csak az a probléma, hogy a Kárpát-medencében is van időjárás. Tavaly például az aszály és a jégeső tette tönkre a termelést. Idén a sok csapadék és a kései fagyok árthatnak a gyümölcstermésnek. A mennyiségi és minőségi változás miatt van akár 80-250 forintos ingadozás a felvásárlási árban.
A hazai cseresznyeszektor mégis egy nyüzsgő világ: kedden az érdi Elvira majorban több mint száz termelő, tanácsadó és szakértő gyűlt össze, hogy a hazai piac lehetőségeiről, a pajorok veszélyeiről, rázógépekről és innovációs lehetőségekről tanácskozzon. Továbbá, hogy arról beszéljen, mennyivel haladható meg a 2015-ös 23500 tonnányi meggy és 1070 tonnányi, nemzetközi viszonylatban is alacsony termelés. Annyi már biztos, hogy ez nem idén lesz: úgy becsülik, hogy a hideg idő miatt a termés egyharmada elfagyott.
Baj tehát van elég, de mégsem ez foglalkoztatta a legjobban a termelőket:
Ez a sok baromság engem nem érdekel! Mikor nézzük már meg az új rázót?
– kelt ki csendben magából egy meggytermesztő a padtársának, Csizmadia György A meggytermesztés kihívásai a jövőben című előadása közben. A mellette ülő feszült figyelmet erőltetve az arcára legyintett, így maradt a türelmetlen várakozás az iparági betekintésre.
A meggybetakarítás ugyanis már túlhaladt a népdali „felmegy a legény a fára [...] oszt lerázza a meggyet” eljáráson. A népzene elektromos mulatósított remixelésével párhuzamosan a techno elérte a meggyszedést is: ma már egy homárollóhoz hasonlító szerkezettel fogják meg a fatörzset és egy ponyvára rázzák a gyümölcsöket, onnan pedig egy futószalag adagolja a ládákba.
Viszont nem ez az eljárás az a szakágat megmentő innováció, amiről Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár beszélt a tanácskozáson. Az első rázógépet ugyanis 1975-ben hozták be Magyarországra. Azóta már vannak korszerűbb gépek, de a „rázd és vidd” elv maradt.
Feldman úgy látja a magyar meggytermesztésen a termelői együttműködés és a szakértők bevonása segíthet majd. Szerinte olyan innovatív szaporítóanyag előállításra van szükség, amely a vevőnek megfelelő fajtákat biztosít. A közgazdasági alapelveknek megfelelően például fontos, hogy a szüret után a legkisebb károsodást szenvedjék el a gyümölcsök.
Erre a típusú innovációra példa az MKSZN által nemesített új Magda nevű cseresznyefajta, mely nem reped. A jelenleg leghamarabb érő, nagy szemű gyümölcsnek már kifejezett rajongótábora van az interneten:
Színe és leve is szinte fekete, nagyon bőlevű, aromás, mézédes, nem ropogós, szinte olvadó! Ha lenne cseresznye-világbajnokság, ő biztos dobogós lenne!
– írja róla egy szakvélemény. Bár kóstolva kicsit vizenyősnek tűnt, az hogy nem reped mindenképpen előremutató: cseresznyét eddig nem lehetett rázógéppel szüretelni, ha meg mégis, akkor az csak pálinkának volt jó. Az pedig köztudott, hogy pálinkának minden jó.
De a többi, Feldman által emlegetett innovációs lehetőség inkább tűnt varázsszavak egymás mellé pakolásának, mint kidolgozott koncepciónak. A szaktárca ugyanis olyan dolgoktól vár megoldást, mint az agrár felsőoktatás gyakorlatcentrikusabbá tétele vagy a fejlett eredetvédelmi, minőségbiztosítási és tanúsítási rendszerek. Ezek a kifejezések viszont kormányzati sablonválaszok, gyakorlatilag bármilyen problémára ezt a szómágiát használják. Csak az agrár szót kell egészségügyre vagy más szektorra kicserélnünk, és kész is vagyunk a megoldással.