Index Vakbarát Hírportál

Rióban pénzügyi válsághelyzetet hirdettek

2016. június 18., szombat 09:17

Pénzügyi vészhelyzetet hirdetett ki a brazil Rio de Janeiro állam, mindössze 50 nappal az ott rendezendő olimpia előtt. A kormányzó szerint a súlyos gazdasági helyzet miatt nem biztos, hogy eleget tudnak tenni a játékok megrendezésével kapcsolatos vállalásaiknak.

Azt azért tudni kell, hogy a rendezési költségek nagy része a riói városi önkormányzattól jön, és Rio de Janeiro szövetségi államnak jóval kisebb szerepe van a játékok lebonyolításában. Ugyanakkor ebbe a kisebb szerepbe is elég fontos feladatok tartoznak, például a közlekedés és a rendvédelem biztosítása. 

A jelenlegi helyzet nem túl biztató: az állam elmaradásban van a nyugdíjfizetésekkel, és a kórházakra és a rendőrségre sem jut annyi pénz, mint kellene. Az állam vezetése szerint az olajipar bezuhanása okozta adókiesés miatt van pénzhiány.

A pénzügyi vészhelyzet kihirdetésével vélhetően azt akarják elérni, hogy a szövetségi kormánytól kapjanak pénzügyi segítséget - írta a BBC.

Brazíliában legutóbb két éve regisztráltak értékelhető gazdasági növekedést, az elmúlt másfél évben pedig brutális recesszió uralkodik az országban, ez lehet Brazília legsúlyosabb gazdasági válsága a 20. század eleje óta. 

A néhány éve még a felemelkedő világ egyik sikersztorijának tartott brazilok azon csúsztak el, hogy az utóbbi időben jelentősen csökkentek fő exporttermékeik árai. Az ország máig döntően nyersanyagokat tud csak eladni külföldön, amelyek az előző évtizedben Kína gyors fejlődése miatt jelentősen megdrágultak; mióta azonban a kínai gyorsnaszád lelassult, a kereslet pedig visszaesett, Brazília exportkompozit-indexe, azaz exporttermékeinek súlyozott átlagára 41 százalékkal csökkent.

Mindemellett pedig az évszázad korrupció botránya is kirobbant Brazíliában, miután kiderült, hogy az állami olajcéget, a Petrobrast teljesen szétlopták. Ennek a botránynak a farvizén nemrég felfüggesztették Dilma Rousseff elnököt, de az ideiglenes új államfő, Michel Temer alelnök ellen is nyomoznak. Eközben pedig a zikavírus is komoly gondot jelent az országban.

(Borítókép:  Rio de Janeiro, Brazília. Fotó: REUTERS / Ricardo Moraes)

Rovatok