Index Vakbarát Hírportál

Kukaholding: Sehol nem állhat le a szemétszállítás

2016. június 21., kedd 17:18

A hatályos jogszabályok szerint semmilyen körülmények között nem állhat le a hulladékszállítás - ezt közölte a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. kedden az MTI-vel. hogy jelenleg nincs ellátatlan település.

Az NHKV közleménye arra reagált, hogy Gémesi György, Gödöllő polgármestere hétfőn egy sajtóbeszélgetésen azt mondta: ha nem kapja meg sürgősen a működéshez szükséges forrást a gödöllői központú Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. az állami szemetes-holdingtól, akkor július 1-jétől a katasztrófavédelem veheti át a szemétszállítási kötelezettséget, mert a kft.-nek elfogyott a pénze. Gémesi szerint miután a Zöld Híd jogszerűen már nem bocsáthat ki számlákat és nem szedhet be díjat, az NHKV Zrt. pedig ez idáig nem pótolta a kiesett bevételeket, a regionális hulladékgazdálkodási társulás - amely 108 település 300 ezer lakosának hulladékát kezeli - a működésképtelenség határára ért.

Az NHKV Zrt. hangsúlyozta: eddig az április előtti tevékenység után kellett közszolgáltatási díjat beszedni, ezt még maguk a közszolgáltatók tehették meg,

az új rendszerben csak most kezdődnek a kifizetések az április 1-je utáni tevékenységekért.

A holding szerint amúgy főszabályként a negyedéves elszámolásban működő cégek még ki sem küldték volna a számláikat, az elmúlt évek során felhalmozott veszteségeket pedig nem korrekt számon kérni egy olyan, újonnan alakult cégen, amely "a hibák helyrehozására jött létre". A kukaholding szerint nyilvános hatósági adatbázisokból és sajtóinformációkból amúgy úgy tűnik, hogy a Zöld Híd Nonprofit Kft. magasabb díjat szabott ki, mint amekkorát lehetett volna.

A megoldás a holding közleménye szerint közös érdek, ezért az NHKV mindenben segíteni kívánja a közszolgáltatókat, aminek egyik elemeként lehetővé tette, hogy előleget igényeljenek június 6-ig. Eddig 56 hulladékgazdálkodási közszolgáltató kért mintegy 5 milliárd forint előleget, folyamatosak a kifizetések, a pénz rendelkezésre áll az NHKV-nél. A tervek szerint a kérelmezők legkésőbb június végéig hozzájutnak a megítélt összeghez.

Rovatok