Index Vakbarát Hírportál

Még több magyar menne most Angliába dolgozni

2016. június 29., szerda 10:56

Fura, de úgy tűnik, hogy a Nagy-Britanniába magyar dolgozókat közvetítő cégek egyelőre a Brexit-népszavazás nyerteseinek számítanak. A Népszabadságnak nyilatkozó munkaközvetítő cégek szerint múlt péntek óta még többen érdeklősnek a brit munkalehetőségek iránt, mint korábban.  A Távozzangolosan.hu vezetője azt nyilatkozta a lapnak, hogy míg eddig heti egy-két embert közvetíttek ki Nagy-Britanniába, addig most napi hét-nyolc ember jelentkezik, hogy szeretne kint dolgozni. Az Euworks munkaközvetítőnél is azt mondták, hogy felpörgött az üzlet a népszavazás óta.

A jelenséget Tanay Marcell, az Euworks vezetője szerint az magyarázza, hogy sokan, akik később terveztek kimenni Angliába dolgozni, most inkább kimennének, amilyen hamar csak lehet. Főleg azok dönthetnek az előrehozott kiköltözés mellett, akik csak angolul beszélnek, de szeretnének külföldön dolgozni, mert ha Nagy-Britannia bezárná a kapuit az EU-s bevándorlók előtt, akkor már csak a jóval kisebb Írországban és Máltán kereshetnének munkát a nyelvtudásukkal.

Jenei László, a Távozzangolosan.hu irodavezetője szerint a jelentkezők biztosnak veszik, hogy azok, akik még most gyorsan kimennek és találnak maguknak munkát, azok azután is maradhatnak, hogy Nagy-Britannia úgy két év múlva kilép az EU-ból. 

Rovatok