Index Vakbarát Hírportál

Nem is kértünk EU-pénzt a hármas metróra

2016. július 20., szerda 09:39

Bár Tarlós István főpolgármester a múlt héten azt mondta, az Európai Unió örömmel vesz részt a 3-as metró felújításában, a Népszabadság szerint erre a kormány nem is kért pénzt Brüsszeltől. Emiatt pedig Brüsszel eleve nem is adhatna pénzt a beruházásra.

A lap szerdai száma szerint az Európai Bizottság ugyan tudott a készülő felújításról, de projekt nem került bele a 2014-ben az EU-val között közlekedési programmegállapodásra. Emiatt pedig nem is lehet rá támogatási kérelmet benyújtani, miután csak a programban szereplő beruházásokra lehet uniós finanszírozást kérni. 

A lap Csepreghy Nándorra, a Miniszterelnökség államtitkárára hivatkozva azt írta, a Tarlós által a múlt héten belengetett EU-s társfinanszírozás valójában egy kamatmentes hitel. 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium erre csak annyit reagált a lapnak, hogy a kormány elkötelezett a 3-as metró pályafelújítása mellett, ezért tárgyalásokat folytat az EU-val, hogy a beruházás finanszírozása minden fél számára optimális keretek között történhessen meg, és a rekonstrukció mielőbb elkezdődhessen.

Tarlós múlt heti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kormánnyal egyeztetve arra jutottak: "60 százalékosnál kevesebb uniós támogatásra nem számítanak". Arról is beszélt, hogy a pesszimista prognózisok szerint is körülbelül 40-50 milliárd forintnyi hitelt kell majd felvenni a 205,5 milliárd forintos felújításra.

Rovatok