Index Vakbarát Hírportál

Százmilliókat raktak zsebre az EU-s játszóterekből

2016. július 22., péntek 10:08

Hatalmas üzletet csinált az a három cég, amelyik uniós forrásokból pályázott és épített borzasztóan túlárazott játszótereket falusi önkormányzatoknak. A Népszabadság cikke szerint a három cég 89 településen épített játszótereket közel 1,8 milliárd forintért, a pénz fele pedig a valószínűleg jó politikai kapcsolatokkal rendelkező vállalkozók zsebében landolt. 

A lap szerint 2009 és 2010 között 145 önkormányzat pályázott játszótérépítésre, amelyek mind ugyanazzal a céggel, a lnfo-Datax Kft.-vel készíttették a pályázatukat,. Pontosabban a cég azt ígérte, hogy mindent elintéz az önkormányzatoknak, majd a fővállalkozó Bauble Kft.  és a  kivitelező Rark Kft.  szépen megépíti a játszótereket. Éppen ezért talán fel sem tűnt, hogy a pályázatokban irreálisan magas összegek szerepeltek. 

A 325 fős Tolna megyei Kismányokon például 9 gyerek van a faluban, nekik pedig 26 millió forintból építettek játszóteret. A Népszabadságnak nyilatkozó, az ügyben vizsgálódó LMP-s politikus, Sallai R. Benedek szerint ekkora költséggel egy 90 gyereknek is kényelmes játszóteret lehetett volna építeni, legalábbis ha az amerikai beruházások átlagos költség/gyerek arányát vesszük alapul. 

A túlárazás viszont feltűnt az OLAF-nak, az EU csalás elleni hatóságának,  és vissza is kérte az 1,8 milliárd forintot, amit a játszóterekre kaptak az önkormányzatok (amit helyettük a kormány fizetett ki). Viszont a Népszabadság szerint azóta se nagyon igyekszik egyik magyar hatóság sem, hogy megbüntesse a túlárazó cégeket. Sallai azt nyilatkozta, hogy a vidékfejlesztési hivatal ellenőrei állításuk szerint mindent rendben találtak, a hivatal viszont nem hajlandó kiadni a beruházások adatait. Az ügyészség nyomoz az ügyben, korábban azt ígérték, hogy 2016 első felében le is zárják a nyomozást, ám eredmény valószínűleg az év végéig nem lesz. 

Rovatok