Index Vakbarát Hírportál

Eddig egymilliárd ment el az államosított kéményseprésre

2016. július 29., péntek 17:15 | aznap frissítve

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kéményseprői végzik július elsejétől tizenöt megye 1835 településén a kéményellenőrzést és -tisztítást - írja a Napi.hu. Az OKF tájékoztatójában azt írja, minden olyan helyen átveszi a lakossági kéményseprést, ahol ezt a feladatot a megyei jogú város önkormányzata nem vállalta.

A szolgáltatás megkezdését fél éves felkészülés előzte meg, ennek része volt a kéményseprők felvételén és betanításán kívül a gépjárműpark és a szakfelszerelések beszerzése is. A Napi által megnézett közbeszerzési hirdetményekből kiderül, hogy az OKF eddig már több mint nettó egymilliárd forintot költött autók és eszközök vásárlására, de a közbeszerzések gyorsított eljárásban, több esetben versenytárs nélkül zajlottak. 

Az OKF autók beszerzésére - az állami tenderek állandó szereplőjével - a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft.-vel szerződtek nettó 692,1 millió forintért. A cég egyedüli ajánlattevőként nyerte el a 120 darab dobozos vagy egyterű jármű szállítására, valamint három éves szervizelésükre szóló megbízást. 

A gyorsított eljárást a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azzal indokolta, hogy a tavaly decemberben hatályba lépett kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvény az OKF-et jelölte ki idén júliustól a kéményseprési és a kapcsolódó tűzvédelmi feladatok ellátására.

Az ehhez szükséges feltételek meghatározásához azonban a helyi önkormányzatok és közszolgáltatók nem a jogszabályi határidőben vagy hiányosan szolgáltattak adatokat. Az OKF szerint "így a tevékenység végzéséhez szükséges tárgyi feltételeket, az egyes eszközök műszaki paramétereit és a szükséges mennyiségeket ez év márciusában tudták véglegesíteni". A július 1-jei feladatellátáshoz így csak a gyorsított eljárás szerinti határidőkkel tudták lebonyolítani a közbeszerzéseket.

Gyorsított közbeszerzésen vásároltak eszközöket is a kéménysepréshez. Kéménycsövet, tolókefét, és hasonló szerszámokat egyedüli ajánlattevőként a Hahn + Kolb Hungária Kft. szállíthat nettó 181,5 millió forintért. Kéményseprő ipari porszívók és szerszámgépek beszerzésére már két pályázó közül választották ki a Hahn + Kolb Hungáriát, nettó 19,8 millióért. 

Gyorsított eljárásban mérőműszereket is beszereztek nettó 172 millió forintért. Ennek egyik részteljesítését részteljesítést szintén egyedüli pályázóként a budapesti Stieber Levegőtisztaság-védelmi Bt. nyerte meg, nettó 85,9 millió forintért. Tüzeléstechnikai mérőműszert két pályázó közül a budapesti Testo Kft. szállíthat 86 millió forintért. 

Rovatok