Index Vakbarát Hírportál

Új márkát indít a Mercedes

2016. augusztus 5., péntek 16:49

Új márkát alapít a Mercedes, azaz pontosabban a Daimler az elektromos kocsijainak az Automotive Industry News szerint. Elsőnek két elektromos SUV-t és két szedant tesznek majd a márka alá, és még találták ki, hogy mi legyen márkanév. Az terv, hogy szeptemberben be is mutatnak majd egy elektromos SUV-t, ami 500 km-t fog tudni menni egy töltéssel.

Azért is kell sietniük, mert Tesla Model S sikere még úgyis nagy innovációs nyomás alá helyezte a többi gyártót, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb csúszások vannak a Tesla újabb fejlesztéseinél, és a pénzügyileg is kezdenek gondba kerülni. Még azzal együtt is, hogy pont a német vásárlók különösen szkeptikusak a témában, főleg az alacsony hatótávolság, a hosszú töltési idők a relatíve magas árak és nem mindig túl meggyőző formatervezési megoldások miatt.

Az első új elektromos Mercedeseket, azaz pontosabban az ismeretlen almárkát először Brémában fogják gyártani. Emellett elektromos városi teherautóval is terveznek előjönni. Wolfgang Bernhard, a Daimler teherautós üzletágának vezetője szerint a Tesla megjelenésekor még nem volt igazán kész a technológia ilyesmire, de most már eljött az ideje, hogy "pénzt keressenek" az e-közlekedésen az elkövetkező 5-10 évben.  

Rovatok