Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas ingatlanfejlesztésbe kezdenek az MNB-alapítványok

2016. augusztus 10., szerda 14:04

Egy 25 millió eurós, azaz mai árfolyamon 7,7 milliárd forintos beruházással irodaházzá alakítja át a Széll Kálmán téri Postapalotát az MNB-alapítványok vagyonát kezelő cég.

Az ingatlan annak idején "felújításra előkészített állapotban" 22,3 millió euróért, azaz 7 milliárdért került a vagyonkezelőhöz, a jegybanki alapítványok mintegy 260 milliárd forintos közpénzvagyonát forgató Optima Befektetési Zrt.-hez. 

Az eladó a Veres Tibor üzletemberhez köthető Wing Zrt. volt, amely 2010-ben mintegy négymilliárd forintért jutott az ingatlanhoz. Akkor ennek kapcsán nyomozás is indult.

Az épület évek óta üresen áll, korábban a Posta székháza volt itt. A Wing luxusszállót tervezett ide, de ebből nem lett semmi. 2015 elején arról érkeztek hírek, hogy a patinás építmény kezd szétesni. 

A 18 500 négyzetméter alapterületű, műemléki védettséget élvező épület felújítása már elkezdődött, az átadása a tervek szerint a mintegy 1,5 évig tartó teljes belső átépítést követően 2018 végén lesz - mondta Fekete Zoltán, a beruházó Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján a MTI szerint.

A Buda Palota az 1920-as években épült a Magyar Posta irodaházaként. Az alapítványok célja az épület felújítása és piacon jól bérbe adható, 14 ezer négyzetméter összterületű irodaház kialakítása. Fekete Zoltán azt is elmondta, hogy az épület tornya a tervek szerint turisztikai attrakció lesz.

Az ingatlan építési engedéllyel rendelkezik, amelyet az eladó Wing készített elő és kapott meg. 

(Borítókép: A Postapalota épülete a Széll Kálmán térről. Fotó: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán)

Rovatok