Index Vakbarát Hírportál

Bezárhatnak a nagy boltok vasárnap délben

2016. augusztus 13., szombat 09:38 | aznap frissítve

Újabb törvénnyel szabályoznák a boltok vasárnapi nyitvatartását – értesült a Népszabadság. A terv szerint amelyik nagy bolt délben nem zár be, azzal különadót fizettetnének. Az MSZP azonnal reagált a hírre: ha ezt bevezeti a kormány, újra népszavazásra viszik az ügyet. 

A vasárnapi boltzár teljes kudarca után sem tett le róla a kormány, hogy megnehezítse a nagy üzletek nyitva tartását a hét utolsó napján. A Népszabadság információi szerint kormányzati berkekben azt tervezik, törvényben szabályoznák, hogy az üzletek csak egy bizonyos időpontig tarthassanak nyitva normál ügymenet mellett. A lap forrásai a déli 12 órát jelölték meg a legesélyesebb határvonalnak.

Amennyiben egy 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruház ezután is nyitva tart,­ úgy a délutáni forgalmának meghatározott részét befizettetnék vele pluszadóként. A koncepció főként a hazai hátterű, kisebb üzletekből álló láncoknak kedvezne – ahogyan egyébként előzetesen a vasárnapi boltzártól is remélték –, hiszen ezeknél rendszerint a bolt alapterülete nem éri el a 400 négyzetmétert. 

Ezen felül több másik elképzelés is kering a boltok vasárnapi megregulázásáról. Felmerült az 50 százalékos bérpótlék megemelésének lehetősége, és a szakszervezetek álláspontjával összhangban az is, hogy fix számú szabad vasárnapot garantáljanak a dolgozóknak. Kósa Lajos korábban arról is beszélt, hogy a szombatot is bele kellene venni utóbbi szabályzásba, hogy a kiskereskedelemben dolgozóknak ne töredezzen szét a hétvégéjük. 

Az MSZP népszavazással fenyeget

A szocialisták a tervekről szóló cikkek után néhány órával már rá is startoltak a témára, nem csoda, hiszen a boltzár ügye volt az utóbbi évek legnagyobb MSZP-s sikere a kormánnyal szemben. Szombat kora délutáni közleményében a párt azt írja: 

az MSZP újra népszavazást indít, ha a Fidesz támadást intéz a vasárnapi nyitva tartás ellen!

A közlemény szerint a kormány végső célja a vasárnapi boltzár teljes visszaállítása, amit most az anyagi zsarolás eszközével terveznek elérni. A szocialisták viszont ezt nem hagynák, ők inkább a vasárnapi bérpótlék duplázásával járnának a kiskereskedelmi dolgozók kedvébe. A párt biztos benne, hogy ha a különadós terv bevezetésre kerülne, "az emberekkel összefogva" ismét visszakozásra késztethetnék a kormányt.

Rovatok