Index Vakbarát Hírportál

Döntően meglévő gyerekekre igénylik a csokot

2016. augusztus 15., hétfő 07:12

A családi otthonteremtési kedvezmény igénylések 70 százaléka már meglévő gyermekekre vonatkozik, tehát csak az állami 10+10 milliós lakásvásárlási támogatásra pályázók kevesebb mint harmada tervez újabb gyermeket vagy gyermekeket vállalni - írta az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatására hivatkozva a Népszabadság.

Az EMMI adatai szerint a csokot igénylők negyede három vagy több gyermekre, közel hatvan százaléka kettő, 16 százaléka pedig egy gyermekre adja be a támogatás iránti kérelmét.

A lapnak a minisztériumban elmondták, idén az első fél évben 61 ezren érdeklődtek a bankoknál, és csaknem 12 ezer kérelmet nyújtottak be a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra, összesen 32 milliárd forint értékben.

Ugyanakkor a Népszabadságnak egy ingatlanközvetítő azt mondta, "élő embert nem láttam még, aki megkapta a csokot, és vásárolt is lakást, de a kollégáim sem". Ez persze nem ad átfogó képet a helyzetről, de a lap szerint az azért kijelenthető, hogy a csok egyelőre korántsem hozott akkora lakásvásárlási lázat, mint a beharangozása alapján várták.

Rovatok