Index Vakbarát Hírportál

A Russia Today bankja cáfolja a számlazárolást

2016. október 18., kedd 21:29 | aznap frissítve

A NatWest bank cáfolja, hogy befagyasztotta volna a Russia Today számláit - írja a BBC. A brit államkincstár szintén azt közölte kedden, hogy 2015 februárja óta nem történt az országban semmilyen pénzügyi szankció orosz cégekkel szemben. 

brit RT főszerkesztője hétfőn Twitteren közölte, hogy a tévé és internetes portál munkatársainak összes számláját zárolta a londoni bank. Az Independent az eset kapcsán azt írta: úgy tudják, a NatWest közölte az RT londoni irodájával, hogy átvizsgálták a velük kötött megállapodásaikat, és arra jutottak, nem nyújtanak további banki szolgáltatásokat a cégnek. A londoni orosz nagykövet "egyértelműen politikai döntésnek" titulálta a bank lépését. A brit kormány ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy bármi köze lenne a bank és az RT közti ügylethez. 

Kedden a NatWest közölte, hogy az RT által nyilvánosságra hozott levél, amelyben a szolgáltatás megszüntetéséről és a decemberben esedékes számlazárolásról írnak, csupán az RT egyik beszállítójának szól. Az RT szerint ehhez a produkciós céghez tartozik a stábtagok fizetésének kezelése. A brit bank illetékesei a levélé tartalmával kapcsolatban azt nyilatkozták már hétfő este, hogy újra átgondolják a helyzetet. 

Az orosz állami Russia Todayt korábban megbüntette a brit médiahatóság, az Ofcom, és jelentések szerint az elmúlt években legalább tízszer megszegték a médiatörvényt. Egy adásukban például azzal gyanúsították meg a BBC-t, hogy egy szíriai háborúról szóló tudósításukban megrendezett vegyi fegyveres támadást mutattak. 

Rovatok