Index Vakbarát Hírportál

Volt Quaestor-dolgozók és rokonaik is mentettek ki pénzt a bukás előtti napon

2016. október 21., péntek 07:00 | aznap frissítve

Quaestorosok, volt quaestorosok és rokonaik is voltak azon szerencsések között, akik a bedőlés előtti utolsó nap vették ki a megtakarításukat a Quaestorból - derül ki az utolsó pillanatban pénzt kimentők listájából.

Mint ismert, 2015. március 10-én reggel vált nyilvánvalóvá a nagyvilág számára, hogy valami nagyon nincs rendben a Quaestor háza táján, az előző éjszaka adott ki a cégcsoport kötvénykibocsátója egy közleményt, amelyben beismerte fizetésképtelenségét. Korábban - annak ellenére, hogy a cégcsoport két évtizeden keresztül folyamatosan lopott és törvényt sértett - a befektetőknek fogalma sem volt, hogy nem jó helyen tárolják a pénzüket.

És bár a Buda Cash-botrány okozta pánik után egyre többen kezdték kimenteni betéteiket, mégis érdekes, hogy kik azok, akik a bukás előtti legutolsó pillanatban tették ezt meg. Esetükben ugyanis két lehetőség áll fenn:

Épp ezért volt rettentő kínos a külügyhöz tartozó MNKH Zrt.-nek is, hogy március 9-én mentette ki 3,8 milliárd forintját

A lista egy részét az N1 tévé már megszellőztette, ekkor kiderült, hogy egy a Legfőbb Ügyészségen régebben dolgozó sofőr a bukás előtt 200 milliót vett ki, a HVG pedig kiderítette, hogy egy szegedi bíró és az anyja is épp időben lépett. A listán szereplő nevek esetében nem világos, hogy az ügylet sikeres volt-e (vagyis hogy ténylegesen hozzájutottak a pénzhez, vagy csak igényelték, de nem kapták meg), ahogy az sem, hogy az összegek a teljes megtakarítást, vagy csak annak egy részét jelentik. 

Quaestorosok a listában

A nevek közt ezek mellett a Quaestorhoz köthető emberek is felbukkannak, akik összesen legalább 60-70 millió forintot vettek ki, vagy legalábbis próbáltak meg kivenni a pénzintézetből.

A lista alapján március 9-én mentette ki a pénzét a Tarsoly és vádlott-társai ellen folyó per koronatanúja, a Quaestor volt treasury igazgatója is, Kámory Ferenc is, akinek a neve mellett több mint 22 millió forintos igénylés szerepel aznapra. 

Kámory az az ember, aki bár tevékenyen részt vett a pénzügyi stiklikben több mint egy évtizeden keresztül, végül megszüntették ellene a nyomozást, és a 444 cikke szerint jelentős részben az ő vallomására építették fel a vádat.

Az ügy másik fontos tanúja, Tóth Ibolya volt back office-vezető neve is felbukkan a listán, de a vezetéknév túl gyakori mivolta miatt nem tudtuk ellenőrizni, hogy valóban ő az, vagy csak névegyezésről van szó. Mindenesetre egy Tóth Ibolya 3 millió forintot akart kivenni március 9-én. 

Szintén az utolsó napon vette ki a pénzét az ügy ötödrendű vádlottja, Berecz László anyja, Berecz Sándorné. Berecz László a Quaestor hálózati igazgatója volt, amíg csődbe nem ment a cég őt pedig le nem tartóztatták, édesanyja 13,6 millió forinttal távozhatott március 9-én.

Ugyanekkor próbálta kimenteni ki a megtakarításait Tóth Róbert József, aki Quaestor régebbi utazásszervező cégének regionális igazgatójaként dolgozott egy volt Quaestor-alkalmazott forrásunk szerint. Tóth Facebook-profilja alapján ismer több vádlottat is, akik közül Bende Gyöngyi volt kommunikációs igazgató szerint legalább négyen tudták, mi vár a cégre. Tóth Róbert nagyobb összeg, 25,2 millió forint kivételét kezdeményezte a csőd előtti utolsó nap.  

Rovatok