Index Vakbarát Hírportál

2018-tól jöhet az ingyenwifi a magyar településkre

2016. november 3., csütörtök 16:33 | aznap frissítve

A tervek szerint nagyjából két év múlva, 2018 második felétől használhatják majd a magyarországi lakosok az ingyenes wifiszolgáltatást - tudta meg a Világgazdaság a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.

A Digitális Jólét Programban - melynek keretében az olcsó internet is jön jövőre - megfogalmazott cél az, hogy az ország minden településén legyen egy köztéri és egy középületben elérhető hozzáférés. Az állami és önkormányzati intézmények által biztosított, nyilvános wifipontokat tavasszal mérték fel, az NFM pedig most azt közölte a lappal, hogy már dolgoznak a megvalósítási koncepción.

A részletekről, így például az ütemezésről és költségeiről viszont csak kormánydöntést követően tudnak tájékoztatni. A minisztérium közölte, hogy a koncepció kialakítása során figyelembe kell venni az összes kapcsolódó projektet, így a Szupergyors Internet Programot is, amelynek keretében minden magyar háztartásnak elérhetővé kell tenni a másodpercenkénti 30 megabites sávszélességű internetet. Erre 2020-ig van idő az uniós irányelvek szerint, de a kormány vállalta, hogy már 2018 végére teljesíti. 

A szélessávú hálózat fejlesztését uniós támogatással valósíthatják meg a győztesek. A tender népszerű volt a szolgáltatók közt, összesen 43 pályázó cég 234 ajánlatát kellett elbírálniuk a kiíróknak. A legtöbb fehér foltnak számító területen a Magyar Telekom lett a befutó, de a nyertesek között van az Invitel Zrt., az állami tulajdonban lévő MVM NET Zrt. és számos kisebb távközlési cég is.

Rovatok