Index Vakbarát Hírportál

Kínai autóipari cég lett a kormány legújabb stratégiai partnere

2016. november 15., kedd 13:40

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a magyar kormány és a kínai Yanfeng Automotive Interiors autóipari beszállító cég kedden Budapesten - tudósít az MTI.

A kínai tulajdonú cégnek Pápán van üzeme, ahol prémium kategóriás autók belső utasterének alkatrészeit gyártják. A cég Magyarországon 1870 embert alkalmaz. A Yanfeng néhány hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a 7,5 milliárd forintot ruház be a magyar cégbe és 450 új munkahelyet hoz létre, a kormány 1,85 milliárd forintos támogatásával.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az aláírást követően kiemelte: a legfejlettebb technológiát alkalmazó Yanfeng segíti, hogy a magyar autóipar sikerrel átálljon az új ipari korszakra, továbbá részt vállal Magyarország hosszú távú fejlesztésében.

Vallyon József, a Yanfeng Hungary Automotive Interior Systems igazgatója azt mondta, a stratégiai megállapodástól azt várják, hogy a kormánnyal való eddigi jó kapcsolatra építve még több területen - köztük az oktatásban - tudnak sikeresen együttműködni.

A Yanseng a kormány 71. stratégiai partnere.

Rovatok