Index Vakbarát Hírportál

London is egy zsák pénzt követel a Volkswagentől

2016. november 20., vasárnap 19:11

2,5 millió font (900 millió forint) kártérítést követel a Volkswagentől London polgármestere. Sadiq Khan a német járműgyártó csoport tavaly kirobbant a teszteredmény-hamisítási botrányával indokolja a lépést, írja az MTI.

A londoni polgármester szerint a brit főváros közlekedésének irányításáért felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) körülbelül ennyi bevételtől esett el a londoni belvárosi behajtási díjból a hamisított gyári szennyezőanyag-kibocsátási értékek után járó engedmények miatt.

A londoni közgyűlés 2003-ban döntött az akkor napi 5 fontos, azóta 11,50 fontra (4200 forintra) emelt behajtási díjról. A díjfizetési kötelezettség alól csak az elektromos és hibridüzemű, vagy igen alacsony károsanyag-kibocsátású autók tulajdonosai kapnak mentességet vagy kedvezményt.

Sadiq Khan a Volkswagen nagy-britanniai érdekeltségének is elküldött felhívásában hangsúlyozza, hogy a TfL adatai szerint Londonban ötszázezer Volkswagen, Audi, Skoda és Seat közlekedik. Közülük 80 ezer, 2009-2015 között gyártott dízelmotoros kocsiba szerelhették be azt a szoftvert, amely érzékeli, ha a motor teljesítményét laboratóriumi körülmények között mérik, és ekkor a mindennapi használatnál jobb szennyezőanyag-kibocsátási értékeket produkál.

A londoni polgármester közölte: a Volkswagentől várt kártérítést a városháza teljes egészében olyan londoni iskolák megsegítésére fordítaná, amelyek különösen szennyezett levegőjű negyedekben működnek.

Hivatalos becslések szerint évente 9400 londoni hal meg olyan betegségekben, amelyeket közvetlenül vagy közvetve a szennyezett városi levegő okoz.

A VW saját adatai szerint világszerte 11 millió olyan dízelmotoros Volkswagen-modellt adhattak el, amelyekbe bekerült a hamis mérési eredményeket produkáló szoftver.

Rovatok