Index Vakbarát Hírportál

Keményen rácsúszott a lovazásra a kormány

2016. november 26., szombat 12:43 | aznap frissítve

A kormány és az agrártárca kiemelt célja, hogy a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába tartozzon - mondta az MTI tudósítása szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Bábolnán. A településen a helyi arablótenyésztés kétszázadik évfordulója alkalmából rendeztek kétnapos nemzetközi konferenciát, amelyen a shagya-arab fajta ló jelenlegi helyzetéről és jövőjéről gondolkodnak.

Az agrártárca 2013-ban 165 millió forinttal, 2014-ben 220 millió, tavaly 107,5 millió, idén pedig 216 millió forinttal támogatja a kiemelt lovas sporteseményeket, és Fazekas szerint példátlan szinten megtolják a lótenyésztést is: az idei évtől minden sikeres pályázó kancánként évente 500 euró hazai támogatásban részesül, ha kancájától a pályázati ciklus alatt a tenyésztési programjának megfelelő mén után legalább egy csikót regisztrál, és vállalja, hogy kiesés esetén a kancát pótolja.

Fazekas szerint a lótenyésztés és a lótartás kultúránk szerves része, a lovaknak kimagasló szerepük van az idegenforgalom, a környezetvédelem, a sport, az egészségrehabilitáció, a gyermeknevelés és az oktatás területén. "A kormány mindent megtesz, hogy az ágazat a régi fényében tündököljön és a lovaglás beépüljön az iskolai oktatásba is", hangsúlyozta a miniszter.

A céginformációs dokumentumok szerint a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. 2014-ben 2 milliárd 231,5 millió forint nettó árbevételt ért el, amely 183,7 millió forintos növekedés volt 2013-hoz képest. Bábolnán 1806 októberében indult el a lótenyésztés, akkor még spanyol fajtákkal, de 1816-tól már kizárólag arab kancákat fedeztettek. Az őshonos shagya-arab fajtát, amelyet Bábolnán tenyésztenek, 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánította az Országgyűlés.

Rovatok