Index Vakbarát Hírportál

Zsidaiék szerint minden rendben a bírsággal sújtott konyhájukkal

2016. november 29., kedd 19:51 | aznap frissítve

A Zsidai Gasztronómiai Csoport kedd délután közleményt adott ki, amelyben a Nébih által lefülelt konyhájáról ismerteti a saját verzióját. A Várban található konyhát, ami többek közt a Jamie's Italiant is ellátja a HVG által megszerzett hatósági jegyzőkönyv szerint 1,25 millió forintra bírságolták különféle szabálytalanságok miatt. 

Zsidaiék keddi közleményükben azt írják, a Nébih által kifogásolt körülményeket tételesen cáfolni tudják tényekkel, illetve hangsúlyozzák, hogy a határozat nem jogerős.

Többek között azt állítják, nem igaza az állítás a húsok ömlesztve tárolásáról, nem mosogattak edényeket a pékség kézmosójában, hogy a hűtők hőmérséklete az órákig nyitva tartástól volt a kelleténél alacsonyabb, és ugyanezért olvadtak ki bizonyos fagyasztott termékek is.

A lejárt szavatosságú növényi tejszín jelenlétét elismerik, de hozzáteszik, hogy ez már nem került volna felhasználásra; éppen azért romolhatott meg, mert alkalmazását korábban elvetették, a selejtezésre pedig mulasztás miatt nem került sor. A lábpedál nélküli kukákat is töredelmesen bevallják a közleményben, hozzátéve, hogy ezeket a szállítócég hibájából kapták, de időközben megérkeztek a pedálos szemetesek is. 

A Zsidai Csoport a nem jogerős határozatot november 16-án már meg is fellebbezte, "az emberi mulasztásra utaló megállapításokat pedig komolyan vette és megszigorította a belső munkarendet és ellenőrzést", áll a hazai vendéglátósnagyhatalom közleményében. 

Rovatok