Index Vakbarát Hírportál

Kétmilliárd forint áfát csaltak el borsodi alumíniumkereskedők

2016. december 1., csütörtök 13:36

Alumíniumtömbök kereskedelmével több mint kétmilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, harminchárom gyanúsítottal szemben javasol vádemelést az ügyészségnek az adóhatóság - közölte a NAV az MTI-vel csütörtökön.

Kovács Dorina, az észak-magyarországi bűnügyi igazgatóság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a Miskolc környéki gyanúsítottak a csaláshoz létező, de valós tevékenységet nem végző, szlovákiai és magyarországi székhelyű cégeket használtak fel. A Szlovákiából és Csehországból behozott alumíniumtömböket a cégeik telephelyén raktározták, miközben az árut papíron "utaztatták", azaz szlovák és magyar cégeken keresztül átfuttatták, holott az fizikailag sosem volt a birtokukban.

A bűnszervezetet egy házaspár és egy férfi irányította, a beszerzések után több mint kétmilliárd forint áfát csaltak el. Költségvetési csalás miatt tizenhét embert gyanúsítottak meg, ezen felül a láncolatban használt cégek alapításával és átírásával kapcsolatban öt ügyvéddel és tizenegy, az ügyben strómanként szereplő ukrán állampolgárral szemben javasolnak vádemelést közokirat-hamisítás miatt. Az adóhiány biztosítására magyar és szlovák bankoknál kezelt számlákat, követeléseket és ingatlanokat zároltak, készpénzt, nagy értékű autókat foglaltak le több mint egymilliárd forint értékben.

Rovatok