Index Vakbarát Hírportál

A jegybank is veszettül optimistán néz a jövőbe

2016. december 22., csütörtök 11:24

2017-re a növekedés élénkülését elsősorban a fogyasztás bővülése idézi elő - derül ki az MNB friss Inflációs jelentéséből, amiben 3,6 százalékos növekedést jósolnak a jegybank szakértői a jövő évre. Az élénkülésben az MNB szerint döntő szerepet játszik a minimálbér-emelés és a garantált bérminimum növekedése, az ebből fakadóan a lakosság rendelkezésére álló jövedelem emelkedése, emellett a beruházások is érdemben bővülhetnek. .

A kedden publikált fő számok szerint az MNB jelentősen, 3-ról 3,6 százalékra növelte a jövő évi bruttó hazai termék bővülésre vonatkozó előrejelzését, 2018-ban pedig 3,7 százalékos növekedéssel számol. És ez még mindig visszafogott a Nemzetgazdasági Minisztérium több mint 4 százalékos előrejelzéséhez képest, ami kedden látott napvilágot.

A jegybank jövőre a korábbinál 0,1 százalékponttal nagyobb, 2,4 százalékos inflációt vár, 2018-ban pedig 3 százalékot. A prognózis alapján az idén az infláció 0,4 százalék lesz, a GDP 2,8 százalékkal bővül. A jelentés szerint a kivitel idén 6,6, jövőre 5, 2018-ban 6 százalékkal nő majd.

Rovatok