Index Vakbarát Hírportál

Mesterséges intelligenciára cserélte dolgozóit egy japán cég

2017. január 5., csütörtök 15:10

Mintegy három tucat dolgozóját rúgja ki és helyettesíti mesterséges intelligenciával egy japán biztosítócég. A Fukoku nevű cég szerint a lépéssel 30 százalékkal növelhetik a termelékenységüket, és évi 140-200 millió jent (350-500 millió forint) spórolhatnak majd. Emiatt pedig a mesterséges intelligenciába való befektetés két év alatt megtérül majd – írja a Guardian.

A hatékonyságnövelés végett összesen 34 embert bocsátanak el áprilisig, és a helyükre egy olyan számítógépes rendszert hoznak, amely képes automatikusan kiszámolni a biztosított ügyfeleknek járó kifizetéseket.

A rendszer az IBM Watson's Explorer nevű termékén alapul, amely egy "kognitív kereső- és tartalomelemző platform". A rendszer a marketingszöveg szerint "olyan kognitív technológiával bír, aminek köszönhetően az emberhez hasonlóan képes gondolkodni", és "képes kielemezni és értelmezni mindennemű adatot, így folyó szöveget, képeket, hangfelvételt és videót is".

Ez a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy a Fukokunál ezután az emberek helyett mesterséges intelligencia fogja átnézni a biztosítottjaik orvosi papírjait és kórházi számláit, és ezek alapján magától kiszámolja majd, hogy mekkora összeget térítenek meg az ügyfeleknek. Azért persze a végleges utalás előtt azért emberi munkaerő is át fogja nézni a dolgot.

A Fukoku a 2016-os üzleti évben (amely Japánban március 31-ig tart) 132 ezer kifizetést hajtott végre, tehát bőven lesz munkája a mesterséges intelligenciának. Amely egyébként évi néhány tízmillió forintnyi jenbe fog kerülni a cégnek, azaz jóval kevesebbe, mint a 34 elbocsátott dolgozó.

Ha pedig bejön a Fukoku kísérlete, akkor más cégeknél is egyre inkább is elterjedhet ez a gyakorlat, főleg Japánban, ahol a munkaképes korú lakosság száma csökken, és amúgy is fejlett az automatizáció és a robotipar. Olyannyira, hogy nemcsak a magánszektorban, hanem mostanában még a kormányszerveknél is mesterséges intelligenciával kísérleteznek a japánok.

De azért ez még szerencsére nem jelenti azt, hogy per pillanat minden emberi munka veszélyben van. Tavaly például japán kutatók hiába próbáltak olyan robotot készíteni, ami képes sikeresen megírni a Tokiói Egyetem híresen kemény felvételi vizsgáját, végül kudarccal zárult a próbálkozás. De hát valószínűleg ez is csak idő kérdése, hogy sikerüljön.

Rovatok