Index Vakbarát Hírportál

Mégsem lepik el villanyautó-töltők az országok

2017. január 6., péntek 10:26

Magyarországon valamiért hosszú ideje nem sikerül elkezdeni a villanyautó-töltőpontok kiépítését, és a jelek szerint most ismét soknak bizonyult a 21. század az illetékeseknek.

Ugyanis annak ellenére, hogy a kormány ezer töltőpont kiépítésére lenne hajlandó pénzt adni, a Világgazdaság információi szerint az önkormányzatok ötödannyira egész pontosan 209 elektromosautó-töltő létesítésére kértek pénzt. Ezekre egy időben 434 autót lehet majd csatlakoztatni, tehát ha ezt az adatot nézzük, akkor is messze elmaradnak a céltól.

Nem ez az első elektromosautó-töltős betli, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábban például 150 töltőt ígért az ümegházgázkibocsátás-mentes autók számára, de aztán végül inkább hagyták az egészet a francba

A most finanszírozandó 209 töltőpontra a VG szerint főleg nagyvárosi, városi önkormányzatok jelentkeztek, amelyek a berendezéseket saját parkolóikban, illetve a település központi részén helyeznék el. Aki pályázott a pénzre, mindenki nyert, legfeljebb adatpótlást kérhet be tőlük az NGM.

Az NGM és – háttérintézményként – a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) közös, központosított közbeszerzést ír majd ki különböző töltőkategóriákban. A töltők beszerzését szolgáló keretszerződéshez csatlakozhat minden állami vállalat, helyi költségvetési szerv (pl. önkormányzat), illetve a központi költségvetési szerv.

A cikk szerint a minisztérium újabb pályázat kiírására készül, és később állami beruházásban is létesülnek töltőhelyek az országos lefedettség mielőbbi elérése érdekében, főleg az autópályák mentén. Tehát azért tovább folynak a próbálkozások, hogy a 21. század keze végül betehesse a lábát Magyarországra.

Rovatok