Index Vakbarát Hírportál

Egyelőre inkább nő, nem csökken a bürokrácia

2017. január 20., péntek 08:09

Bár Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly áprilisban bejelentette, hogy túl nagy a magyar állami bürokrácia és vissza kell azt vágni, egyelőre nem csökkent, hanem pár ezer fővel nőtt a közigazgatásban dolgozók száma. A Világgazdaság azt írja, hogy a KSH adatai szerint tavaly októberben 260 ezren dolgoztak  közigazgatásban,

hétezer fővel többen,mint amikor Lázár bejelentette a bürokráciacsökkentést. 

A közszférában dolgozók száma tényleg csökkent, 698,9 ezer főről 687,6 ezerre, de ez a lap szerint főleg a zsugorodó egészségügy és szociális rendszer miatt van.

A bürokráciacsökkentésről szóló kormányhatározat értelmében 2017 végéig a költségvetési szerveknek 20 százalékkal kell csökkenteniük a bértömegüket. Viszont a közigazgatásban és védelemben dolgozók száma  tavalyi év első 10 hónapjában 3,4 százalékkal nőtt. 

A miniszterelnökség a lap kérdésére azt válaszolta, hogy a bürokráciacsökkentés csökkentés része azért nem látszik, mert egyelőre azzal foglalkoznak, hogy a megszüntetett központi hivatalokból a központi és járási kormányhivatalokba és minisztériumokba mozgassák át az embereket, ezt pedig már 10 ezer bürokratával megtették. Időközben pedig üres álláshelyeket is betöltöttek. 

Azért vannak szervek, ahol már elindult a csökkentés, az OEP-nél például karácsony előtt 244 álláshely szűnt meg, ami 133 elbocsátással járt, a többi ugyanis üres álláshely volt. A legtöbb helyen viszont várhatóan év végén kezdődnek majd az elbocsátások.

Az államigazgatásban a bürokráciacsökkentés mellett a béremelés is feszültséget okoz a lap szerint, mert az évek óta változatlan illetménytáblákban jelentős torlódást okoz a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelése. Emellett az állami tisztviselőkké átsorolt járási hivatalnokok sem kapták még meg teljesen az ígért 30 százalékos béremelésüket, az új bértáblájukból  pedig kimarad a cafeteria, úgyhogy van olyan hivatalnok, akinek összességében csökkent a fizetése.

Rovatok