Index Vakbarát Hírportál

Milliárdokért ad tanácsokat a kormánynak a fideszes alpolgármester

2017. január 31., kedd 10:49

Egy fideszes alpolgármester ügyvédi irodája és annak konzorciuma újabb milliárdos közbeszerzést nyert el a Miniszterelnökségtől arra, hogy milliárdos közbeszerzésekkel kapcsolatban adjon tanácsot a kormánynak. Az uniós közbeszerzési értesítőben kedden megjelent közlemény szerint KÖF 2017-2020 Konzorcium 4,99 milliárdért nézi majd át évente úgy 2000-2500 közbeszerzés több mint 10 ezer dokumentumát és adjon választ a pályázatokkal kapcsolatos "koncepcionális" kérdésekre. 

Ennek az ügyvédi irodának az elnökségi tagja, dr. Bajkai István Budapest 7. kerületének fideszes alpolgármestere,

akinek fideszes gyökerei a Bibó szakkollégiumig nyúlnak vissza, bár ezt, vagy a párttagságát úgy általában kifelejtette az ügyvédi iroda honlapjára feltöltött életrajzából. Bajkai, aki eszerint az életrajz szerint 2016 óta akkreditált közbeszerzési tanácsadó.

A konzorcium másik tagja az Ész-ker Kft., amelyet Kárpáti György Péter vezet. Ő arról ismert, hogy cégei (a CEU Consulting és a New 4) már több nagy állami megbízatást nyertek el, például arra, hogy a Rubik kockáról írjanak tanulmányt az Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek 20 millió forintért, vagy hogy a Miniszterelnökség rendezvényeit szervezze 18 millióért. Benne van még a konzorciumban a Nagy és Kiss ügyvédi iroda, amely a Miniszterlenökségtől és a Nemzeti Fejlesztési Programirodától nyert milliárdos megbízásokat korábban. Az érdekes az, hogy

ez a három cég pontosan ugyanerre a feladatra már nyert egyszer majdnem pont ugyanennyi pénzt.

2016 nyarán még KKF-2016 néven ugyanez a három cég 4,8 milliárdot, hogy 2020-ig közbeszerzési tanácsokat adjon a Miniszterelnökségnek. De már idén is nyert ez a három cég megbízást a Miniszterelnökségtől, januárt elején egy 2,4 milliárdos közbeszerzést vittek el, hogy a Vidékfejlesztési Program és a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program keretében adjanak közbeszerzési tanácsokat. 

Rovatok