Index Vakbarát Hírportál

Durva leépítés jöhet a NAV-nál

2017. február 2., csütörtök 12:58

Idén újabb, akár kétezer fős leépítés is várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál – értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint ennek fő oka, hogy 2017-ben a költségvetési törvény alapján mintegy 50 millió forinttal kevesebb jut bérekre, miközben a tavaly bevezetett életpályamodell csak a tavalyi év második felében hétmilliárdos többletkiadást jelentett. További ötmilliárd forinttal kevesebb pénz jut az úgynevezett mozgó bérre, amit akkor kaphatnak a NAV-osok, ha sikerül beszedniük a költségvetésben előírtakat.

2016-ban a NAV-nál a létszám az év eleji 22 442 főről év végére 19 500 főre apadt a Magyar Nemzet értesülése szerint. Február elején volt egy 1100 fős, előre beharangozott leépítés, ami után a többiek a jelek szerint menekülőre fogták. 2016 szeptemberében Tállai András, a NAV vezetője 20 500 munkatársról beszélt, vagyis azóta havonta 200-300 munkatárs hagyja el a NAV-ot, mostanra már sok adórevizor, végrehajtó hiányozhat a rendszerből.

Rovatok