Index Vakbarát Hírportál

A lengyelek ellopják a magyaroktól az ukránokat

2017. március 13., hétfő 08:16

Hiába próbálja hívni őket a magyar kormány, alig hallottak az itteni munkalehetőségekről, cserébe Lengyelországba százezrével özönlenek az ukrán vendégmunkások, írja egy helyi munkaközvetítőre hivatkozva a Világgazdaság.

Ma becslések szerint 1,3 millió ukrán dolgozik Lengyelországban, elsősorban azért mennek oda, mert ott a legkönnyebb vízumot kapniuk. Az ukrán vendégmunka olyannyira alap Lengyelországban, hogy az ottani vállalatok több mint 50 százaléka alkalmaz ukránokat, a szolgáltatóipar 40 százaléka pedig kizárólag a vendégmunkásokra épít. 

Viktor Kacsur, egy ungvári székhelyű munkaközvetítő cég igazgatója a Világgazdaságnak azt mondta, a lengyelek azért kedvelik az ukrán munkaerőt, mert olcsón sokat dolgoznak. Amíg a lengyelek átlagban heti 41 órát töltenek munkával, addig az ukránok 54-et. Átlagbérük pedig 2100 złoty (aktuális árfolyamon 151 ezer forint), miközben a minimálbér 1850 złoty. 

Szívesen látnák az ukránokat Csehországban és Magyarországon is, itthon a kormány titokban el is kezdte behívni őket, és a cégek maguktól is próbálkoznak az ukránok becsalogatásával.

Ugyanakkor az ungvári munkaközvetítő szerint Kárpátalján továbbra sem nagyon tudnak a magyar lehetőségekről. Vagy csak nem érdekli őket: a cikk szerint a nyugati, EU-s határokhoz közeli régiókban, aki akart, az már elhelyezkedett külföldön, aki pedig most szeretne menni, az a magyar fizetési ajánlatoknál kedvezőbb lehetőséget is talál. 

Mindenesetre a magyarok nem adják fel, munkaerő-toborzás cél­jából hamarosan roadshow-kat fognak rendezni Kárpátalján, valamint több más belső-ukrajnai városban.

Rovatok