Index Vakbarát Hírportál

Patai: Matolcsy soha nem lakott a lakásomban

2017. március 16., csütörtök 09:30

Banki vezetőtársaimat és a Bankszövetség elnökségének tagjait időben, írásban tájékoztattam a tényről, hogy csak megerősíteni tudom, amit Matolcsy György jegybankelnök mondott: soha nem lakott a várbeli társasházi lakásomban

– mondta Patai Mihály, a Bankszövetség és az UniCredit Bank elnöke a Heti Válasznak adott interjúban. Az ügy kirobbanása után az UniCredit belső vizsgálata sem tárt fel semmilyen szabálytalanságot az ügyben, illetve az Eiffel Palace irodaház finanszírozása kapcsán sem. 

A néhai Népszabadság egyik utolsó sztorijaként tavaly ősszel írta meg, hogy Matolcsy György MNB-elnök Patai Mihály luxuslakását használja. A Várban, az Országház utcában lévő legfelsőbb kategóriás lakás használata azért okozott komolyabb felzúdulást, mert miközben Matolcsyék felügyelik a bankokat, Patai Mihály pedig az ország egyik legnagyobb bankjának, az UniCreditnek a vezetője, így a lakássztori összeférhetetlenségi kérdéseket vetett fel. 

Matolcsy és Patai nagy barátsága egyébként nem új keletű, korábban Patai azt mondta, hogy régóta rendszeresen találkoznak, barátkoznak. Matolcsy ráadásul 2010 májusáig az UniCredittől legalább havi 400 ezer forintot kapott, ismeretlen típusú tanácsaiért. Matolcsy pedig tavaly már Patait az ország három testőrének egyikeként emlegette egy beszédében.

Szemben Patai állításával, Matolcsy soha nem cáfolta egyértelműen, hogy Patai lakásában lakott, egy alkalommal némi kajánsággal viszont kijelentette, hogy az azóta megszűnt „bulvárszabi című lap írta” meg a hírt, majd ismertette balatonakarattyai állandó lakcímét.

Rovatok