Index Vakbarát Hírportál

Veszett kecskéket talált Borsodban a Nébih

2017. március 20., hétfő 13:28

Veszettség vírusát mutatta ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen egy elhullott kecskében és gidájában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - ezt közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel. 

A Nébih március elején Bekecsen már egy rókában is kimutatta a veszettség vírusát, a térségben pedig jelenleg is érvényben van az állategészségügyi hatóság által a korábbi eset miatt elrendelt 90 napos ebzárlat.

A veszettség fő fenntartói a vörös rókák, amelyekből Magyarországon mintegy 70 ezer egyed él. A beteg állatok a vírust harapással, marással terjesztik, a fertőzés pedig mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás - emlékeztet a Nébih.

Rovatok