Index Vakbarát Hírportál

Pánikol és nyílt levélben üzen a Ryanair a brexit miatt

2017. március 29., szerda 11:41 | aznap frissítve

Európa egyik legnagyobb fapadoslégitársasága, a Ryanair nyílt levélben fordult a brit miniszterelnökhöz, a levelet a Privátbankárhoz és a Telegraph-hoz is eljuttatták.

A Ryanair azon aggódik, hogy ha a Brexit miatt a britek az "Open Skies" megegyezésből, azaz a közös légtérhasználati megállapodásból is kilépnek, akkor 2019 után csak úgy repülhetnek Európa országaiba vagy fogadhatnak onnan járatokat, ha minden országgal bilaterális szerződést kötnek. Ez azonban időbe telne, a légitársaságoknak pedig nagyjából egy éves időtávra előre fixálják a menetrendjüket, ezért ha így alakul a helyzet, azt jóval előbb tudniuk kellene. 

A Ryanair arra kéri a tárgyalókat, hogy lehetőség szerint kiemelten kezeljék a légügyi kérdéseket a kilépési megegyezés során és dolgozzanak ki egy stratégiát a probléma kezelésére. "9 hónapra vagyunk a kilépéstől és egyáltalán nem tudtunk meg többet arról, hogy milyen hatással lesz ez a légi közlekedésre. Aggasztó, hogy úgy tűnik, nincs a brit kormánynak B-terve a liberalizált, Európával közösen gyakorolt légtérhasználatot biztosító Open Skies helyett - írja a levélben Kenny Jacobs - a cég marketingigazgatója.

A Ryanair idén 44 millió utast szállít az Európából az Egyesült Királyságba és vissza. 

Rovatok