Index Vakbarát Hírportál

Stabil drágulás jön, de majdnem mindenki dolgozni fog

2017. március 30., csütörtök 11:55 | aznap frissítve

Az infláció már márciusban az idei célértéken lehet, majd kis visszaesés után 2018-ban stabilizálódhat. A beruházások felpörgése és a lakossági fogyasztás további bővülése miatt fog gyorsulni az idén a magyar gazdaság, utána viszont kissé befékez- derül ki a jegybank legújabb, csütörtöki inflációs jelentéséből

A jelentés részletes előrejelzést tartalmaz a főbb gazdasági mutatókról. Eszerint az infláció az idén eléri a 3 százalékot, majd visszaesik, 2018 első negyedévtől azonban tartósan ezen a célértéken alakulhat, ami annyit tesz, hogy hozzá kell szoknunk a dráguláshoz.

A GDP-növekedést a következő 3 évben 3 százalék fölé várják, de 2019-ben kisebb lassulás következhet az előző évekhez képest az uniós források kifutása miatt. Eközben a prognózis szerint a folyó fizetési mérleg és a külső finanszírozási képesség is csökken majd 2017 és 2018 folyamán. 

A beruházásoktól azt várja a jegybank, hogy az idén szinte teljesen korrigálják a tavalyi jelentős visszaesést. A lakossági fogyasztás a következő három évben befékezhet, sorban 5, 4, majd 3 százalékos bővülésre lehet számítani. 

A munkaerőpiaci mutatók a mostaninál lassabb ütemben folytatódhatnak. A foglalkoztatottság bővül, a munkanélküliségi ráta pedig 3,8 százalékon stabilizálódik, ami már-már teljes foglalkoztatásnak minősül, legalábbis a kifejezés közgazdaságtani értelmében.

Rovatok