Index Vakbarát Hírportál

50 ezer körül lehet a hálapénz egy szülésért

2017. április 3., hétfő 11:26

Egy átlagosabb anyagi helyzetű nőnek nagyjából 50 ezer forintba kerülhetett az elmúlt években nálunk a hálapénz egy szülés után, derül ki a Biztosítás és Kockázat által közölt kisebb kvalitatív kutatásból.  Itt 50 esetet vizsgáltak kismamás fórumhozzászólások alapján.

Természetesen az ilyesmi felmérés nem alkalmas arra, hogy a konkrét számokat elfogadjuk pontosabb mérésnek, inkább csak arra jó, hogy nagyjából képbe kerüljünk, értelmesebb feltételezéseink legyenek esetleg egy későbbi pontosabb méréshez.

Pénzért talán nem rontják el a szülést

A hálapénz motivációja mindig érdekes, hiszen az emberek döntő többsége a társadalombiztosítással elvileg már kifizette az ellátás árát előre.  Nos, a hálapénz nevétől eltérően egyáltalán nem a hála kifejezése, inkább "félelempénz" lehetne a korrektebb neve, a betegek jelentős része ugyanis attól tart, hogy nem látják el rendesen, ha nem fizet. A kutatásnál is előkerült ez, azaz, hogy akár az egészségügyi komplikációkat is el lehet kerülni, ha az ember fizet:

sokan féltik saját és gyermekük életét, többen nyilatkoztak úgy, hogy a komplikáció elkerülése érdekében érdemes fizetni.

Mások többletszolgáltatásokat reméltek tőle, több figyelmet, megfelelő biztonságérzetet akár. Egyébként a választott orvosokat jellemzően nem is csak hálapénzzel kellett ellátni az állami kórházban történő szülésért, hanem a magánrendelésekre is jártak a kismamák a terhesgondozás során. Ez alkalmanként 3-11 ezer forint közti költséget jelentett a terhes nőknek.

Itt fontos megjegyezni, hogy semmilyen kapcsolatot nem sikerült eddig kimutatni nálunk aközött, hogy tényleg bármivel is jobb, vagy szakszerűbb ellátást kapnának azok, aki fizetnek, azokhoz képest, akik nem. Ebben mintában még a szülő nők elégedettsége sem volt egyértelműen jobb azoknál, akik fizettek az orvosnak. 

A mintában szereplő nők vagy családtagjaik nagyjából kétharmada csak az orvosnak fizetett hálapénzt, 28 százalékuk a szülésznőnek is. Volt olyan is, aki csak a szülésznőnek fizetett extra hálapénzt, és 50 vizsgált esetből egy nő a szülésznőnek és a csecsemős nővérnek is fizetett.

Sokan teljesen nyíltan elvárják

Egy olyan eset volt, amikor az orvos visszautasította a felkínált hálapénzt. Nála amikor oda akarta adni a nő a borítékot, az orvos azt mondta, hogy

Maguknak most nagyobb szükségük van erre a pénzre, mint nekem.

Külön kellemetlen, hogy nem is világos, összehasonlítható, hogy mennyit kell fizetni egy-egy orvosnak. A kutatás szerint van egy olyan íratlan szabály, hogy terhesgondozás során alkalmanként elkért pénz tízszeresét kell mindenkinek adni, de volt, ahol ettől simán eltértek. Általánosan a szülés előtt az orvosok többsége nem mondja meg, hogy mennyit kér, mondjuk nagyjából ezzel is bukhatnának le a legkönnyebben. De volt aki ezzel együtt is bemondta:

Azt mondta, hogy a szülésért 130 000-t kér, cserébe akár éjjel is bejön stb....; előre meg volt beszélve, hogy ennyi a sima szülés is, császár is.

Általánosan az orvosok döntő többsége egyébként szóban elutasítja a hálapénzt, elfogadni viszont elfogadja. Legalábbis az ezt mérő kevés, önbevallásos felmérés alapján a "jelenlegi helyzet" miatt jellemzően évtizedek óta "kénytelenek elfogadni" az ebbe a csoportba tartozók. 

A jó hír, hogy nagyjából egyötödük-egyharmaduk teljesen elutasítja, és ez az arány növekedni látszik, ahogy a betegek is egyre kevésbé akarnak fizetni a semmiért vagy legalábbis a bizonytalan és számonkérhetetlen szolgáltatásokért. Ha érdekli még, hogy hálapénz hogyan kapcsolódik az egészségügy más problémáihoz, itt utánaolvashat alaposabban.

Rovatok