Index Vakbarát Hírportál

Varga: Adócsökkentések jönnek, elkészült a költségvetés

2017. április 20., csütörtök 10:16 | aznap frissítve

A digitalizációval foglalkozott a Nemzeti Versenyképességi Tanács harmadik ülésén, amelyről a Portfolio számolt be elsőként Varga Mihály sajtótájékoztatója alapján. A nemzetgazdasági miniszter a versenyképességi csomag állása mellett várható adócsökkentésekről arról is beszámolt, és elmondta, csütörtökön átadják a 2018-as költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak.

A miniszter tájékoztatása szerint a digitalizáció kapcsán három konkrét javaslat fogalmazódott meg a csütörtöki alkalmon:

Az alapszámla bevezetését az EU egyébként is kötelezővé teszi, ez Magyarországon is egy lehetőség, de sokszor többe kerül az alapszámla, mint a lakossági normál számla - mondta Varga egy kérdésre felelve. A miniszter azt is előrevetítette, hogy ősszel a digitalizáció és oktatás kapcsolatáról tárgyal majd a tanács.

Kész az első csomag

Varga Mihály arról is beszámolt, hogy az első versenyképességi csomag lényegében elkészült, az első hat témakörből öt területen sikerült olyan jogszabály-módosításokat elindítani, amelyek ebben a félévben parlamenti szavazásra fognak jutni. 

Az építési jogszabályok és a közművek kérdésében már a parlament előtt vannak a módosítások, szerdán pedig tárgyalt a kormány az adómódosítások csomagjáról. Ezen a téren jelentős változtatások jöhetnek a cég életének megkönnyítésére, valamint a cégalapítás területén is új javaslatok várhatók. 

Lassabban tudunk előrehaladni a fizetésképtelenség területén, itt egyeztetés folyik az Igazságügyi Minisztériummal, itt a tárca is kezdeményez jogszabály-módosításokat  - mondta a miniszter. 

Adókönnyítések

Varga Mihály elárulta, hogy a jövő évi adótervekről az egyeztetések még folynak, remélhetőleg egy hét múlva beterjeszthetők lesznek az átfogó törvények, de már most megszellőztetett két konkrétumot korábban már körvonalazott tervekkel kapcsolatban:

Összarakták a költségvetést

A sajtótájékoztatóból kiderült az is, hogy a jövő évi költségvetés - amelynek kiszivárgott háttérszámításairól itt írtunk - tervezetét csütörtökön átadják a Költségvetési Tanácsnak, a testületnek tíz napja lesz a véleményezésre.

Az NGM számításai szerint 4,3 százalékos lesz a gazdasági növekedés, 2,4 százalékos az államháztartási hiány. Emellett 3 százalék körüli az inflációval számolnak a következő évben, a tartalék nagysága pedig az ideivel megegyezően 203 milliárd forint lesz.

Rovatok