Index Vakbarát Hírportál

Szupergyors töltőállomást telepít a Tesla Győrbe

2017. április 25., kedd 13:47

Annak érdekében, hogy a Teslásoknak soha ne kelljen várniuk elektromos autójuk feltöltésére, az amerikai gyártó nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be. Az akciónak van hazai vonatkozása is, a cég tervei között szerepel, hogy 2017 végéig üzembe helyezi első Superchargerét Győrben, ez pedig azt is jelenti, hogy Magyarország versenybe szállhat a cég tervezett európai gyárának helyszíneként - írja a Portfolio.

a Tesla vezetése tisztában van azzal, hogy az elektromos autók terjedésének egyik fő gátja a nehézkes töltés, így most egy nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentettek be, amelynek keretében megduplázzák majd a töltőik darabszámát, 2017-ben világszerte több mint 5 ezer Superchargert telepítenek. Így összesen 25 ezer töltő lesz, amelyből több mint 10 ezer szupergyors. 

A tervek szerint 2017 végén már üzemelni fog az első Tesla Supercharger Győrben. Ezzel Magyarország felkerül a Tesla térképére, és jobb eséllyel pályázhat a Tesla első európai gyáráért, ami közvetve 17 ezer új munkahelyet jelenthet. 

Rovatok