Index Vakbarát Hírportál

Novemberben megdobják nagyjából 24 ezerrel a nyugdíjasokat

2017. május 3., szerda 14:37

Úgy néz ki, hogy nagyon megajándékozzák a választási év költségvetésében a nyugdíjasokat, 242 milliárddal kapnak többet, mint idén.

A Portfolio számításai alapján az idei 1,6 százalékos, és a jövőre 3 százalékosra növekvő infláció miatt havonta 3660 forinttal emelkedik majd az átlagnyugdíj eleve. Viszont mivel már idén is 1,6 százaléknál bőven magasabb infláció várható, idén novemberben még 12 ezer forintos nyugdíjkiegészítést csaphatnak hozzá a nyugdíjakhoz, ha az MNG 2,6 százalékos inflációs várakozását vesszük alapul.

Ráadásul már van egy olyan szabályunk is, hogy 3,5 százalékos gazdasági növekedés felett is kell nekik adni pluszpénzt, most pedig az MNB épp 3,6 százalékot vár. Ha mondjuk ez "várhatóan" összejön Matolcsy négyszázalékos tervei helyett, akkor pedig nyugdíjprémiumot kaphatnak az idősek és nyugdíjazottak novemberben, szintén nagyjából 12 ezer forintot. 

Így kaphatnak prémiumot a nyugdíjasok

Teljesülnie kell várhatóan az adott évben a 3,5 százalék feletti növekedésnek és pongyolán fogalmazva a hiánycélnak.

Ekkor a nyugdíjprémium összege a következő két szám szorzata:

Rovatok