Index Vakbarát Hírportál

36 ezer óriásplakátot tüntet el a kormány

2017. május 4., csütörtök 11:33

Lassú agónia – így írták le iparági forrásaink azt, hogy mi vár a köztéri reklámpiacra a kormány múlt pénteken megjelent rendelete után. Az Orbán Viktor nevével ellátott rendelet harminc napon belül megtiltja, hogy új óriásplakátokat tegyenek ki a cégek, 2020 végéig pedig minden, most kint lévő plakáthelyet le kell bontani. A rendeletet pár, a kormánnyal jóban lévő vagy nagy lobbierővel bíró cég túlélheti, a többiek viszont mostantól az önkormányzatok kényének-kedvének lesznek kitéve, ráadásul még óriási adót is kaptak a nyakukba, úgyhogy nagy valószínűséggel a következő években le is húzhatják a rolót.

Nem igazán lepte meg a plakátos szakmát a pénteken megjelent, a köztéri reklámozást bedaráló rendelet, már pletykáltak egy ideje arról, hogy a kormány így fogja kicsinálni – vagy hát teljesen átszabályozni – a köztéri reklámpiacot.

Harminc nap múlva indul a vég

De miről is van szó? Április 28-án, péntek este megjelent a Magyar Közlönyben egy kormányrendelet, amely 2020-ig teljesen átszabná azt, hogy hogyan és hol lehet köztéren hirdetni. A rendelet alapján

Mindez azt jelenti, hogy mihelyst lejárnak a szerződések a plakátcégek és a plakátnak helyt adó magánszemély vagy önkormányzat között, már szerelhetik is le a plakátokat, hogy aztán ne rakhassanak a helyükre újat, csak ha az önkormányzatnak szimpatikusak, és ha vettek vagy fejlesztettek olyan reklámhordozókat, amelyek megfelelnek az előírásoknak.

A fő célpont alighanem a valaha a Fidesz gazdasági hátországát menedzselő, de aztán Orbánnal összevesző és a kormánnyal szembeforduló Simicska Lajos tulajdonában lévő Mahir és Publimont lehet. A hirdetőoszlopokat betiltó rendelkezés például gyakorlatilag csak a Mahirre vonatkozik, mert ehhez a céghez tartoznak azok az oszlopok, amiket a Fidesz már a nagy Simicska–Orbán-szakítás óta szeretett volna leszerelni a budapesti utcákról, de eddig sehogy sem sikerült.

A rendelet amúgy szinte egy az egyben átemeli azokat az ötleteket, amelyek egy tavaly októberben kiszivárgott kormányzati előterjesztésben szerepeltek. Akkor a kormány kis magyarázkodás után – tapasztalván az iparág képviselőinek heves tiltakozását – látszólag kihátrált a tervéből, majd a szakmával elindult egy egyeztetési folyamat.

Rossz és még rosszabb

A mostani rendelettel ugyanakkor nemcsak Simicska Lajos két érdekeltsége, hanem az összes magyarországi plakátcég is nagyon rosszul jár. Igaz, vannak vállalkozások, amelyek várhatóan kicsit kevésbé rosszul jönnek ki az egészből, másokra azonban szinte biztosan a bedőlés vár. Az egyik társaság, amelyik relatíve kevésbé sínyli meg az új előírásokat, az ország piacvezető köztéri reklámcége, a francia tulajdonú JCDecaux (JCD). Bár az ország legtöbb órásplakáttal bíró szereplőjeként nyilván fájni fog, hogy ezeket mind le kell szerelni a következő két és fél évben, a kormányrendelet két kitételéből is viszonylag jól jön ki a cég:

Egyelőre nem világos, hogy mi lesz a Garancsi Istvánhoz köthető Esma Zrt. reklámjaival. Ez a cég amolyan kivételként szerepelt abban a kiszivárgott javaslatban, amelyet lényegében rendeletként most átnyomott a kormány. A korábbi javaslatban még külön benne volt, hogy azok a villanyoszlopokra fölszerelt vagy azokról lógó reklámok, amelyek mind az Esma tulajdonában vannak, maradhatnak jelenlegi helyükön. A mostani rendelet erről nem mond semmit, de nem kizárt, hogy ezeket a plakátokat utcabútornak tekinti a szabályozó. Kerestük az Esmát, hogy a cég értelmezése szerint menniük kell-e az oszlopreklámoknak, vagy maradhatnak, de egyelőre nem kaptunk érdemi választ.

Akárhogy is, a rendelet azt jelenti, hogy a most kint lévő 36 ezer óriásplakátnak biztos mennie kell,

ami elég nagy érvágás lesz a 2015-ben 15 milliárdos bevételt hozó kültéri reklámszektornak. Ráadásul a kormány ugyan tavaly elállt a plakátpiacot földbe döngölő törvénytől, de egy salátatörvényben elfogadta, hogy a köztéri reklámok négyzetmétere után 12 ezer forint adót kell fizetni. Ez a Magyar Reklámszövetség számításai szerint nagyjából a reklámokon megkeresett bevétel felét elviszi a cégektől, nagyjából évi 6,5 milliárd forint adót jelent az iparágnak, ami már amúgy is fizet reklámadót.

Nemzeti együtt nem működés

Miután a kormány plakátpiacot letaroló eredeti terve kiszivárgott, a Magyar Reklámszövetség egyrészt hevesen tiltakozott a javaslat ellen, másrészt felajánlotta, hogy a kormánnyal együttműködve kidolgoz egy olyan javaslatot, amellyel megvalósulhatnak a kabinet városképvédelmi elképzelései, vagyis kevesebb lesz a köztéri plakát, és így csökken a reklámzaj, de nem is lehetetleníti el teljesen a szektort.

A szövetség azt ígérte, hogy 2016. november 10-re le is rakja a kormány elé a javaslatot, aztán végül a kabinet kérésére már november 4-én eljuttatták azt az Igazságügyi Minisztériumnak és a Miniszterelnökségnek. November végén a két minisztérium és a reklámszövetség egyeztetett is a javaslatcsomagról, amelyben például az szerepelt, hogy

A kormányzat képviselői köszönték szépen a javaslatot, azt mondták, nagyon pozitív volt a találkozó, majd abban maradtak a reklámszövetséggel, hogy véleményezik a leírtakat. Ezután erről többet nem hallott senki.

Jött viszont decemberben a már emlegetett plakátadó és a településkép védelméről szóló törvény, amelyben már benne volt, hogy valamikor rendelettel rendezik, hogy pontosan hogyan is lehet majd reklámozni közterületen, de abban még nem volt túl sok konkrétum. Majd most, április végén megjött a rendelet, amivel bezárult a kör, mert ezzel visszatért minden olyan rendelkezés, ami miatt a szakmai és érdekvédelmi szervezet ősszel egyáltalán felajánlotta, hogy előáll a saját javaslatával.

A plakátadóról, a településvédelmi törvényről és az azt kiegészítő rendeletről már nem kérdezte meg a kormány az iparág képviselőit. Kérdeztük az Igazságügyi Minisztériumtól és a Miniszterelnökségtől, hogy mi bajuk volt a Magyar Reklámszövetség javaslatával, hogy végül a saját tervükhöz tértek vissza, de egyelőre nem kaptunk választ.

(Borítókép: Barakonyi Szabolcs/Index)

Rovatok