Index Vakbarát Hírportál

Hol dolgozik a magyar?

2017. május 7., vasárnap 07:40

2015 novemberében egy térképen ábrázoltuk, hogy melyik megyében melyik cég a legnagyobb foglalkoztató. A térkép bejárta az egész világot, viszont azóta eltelt nagyjából másfél év, a magyar gazdaságban felütötte fejét az iparágakon átívelő munkaerőhiány, és több megyében új cégek lettek a legnagyobb munkáltatók. A Bisnode üzleti információszolgáltató cég gyűjtése alapján ezért térképen ábrázoltuk a 2017. március eleji állapotokat.

Fontos megjegyzés, hogy egyrészt mi a cégek által közölt hivatalos létszámadatok alapján dolgoztunk, ami nem mindig egészen azonos a ténylegesen ott dolgozók számával. Másrészt a térképet az alapján készítettük, hogy az adott megyében bejelentett székhely szerint melyik vállalat a legnépesebb: vagyis nem elsősorban azt mutatja, hogy melyik megyében melyik cégnél dolgoznak a legtöbben, hanem hogy melyik a megyébe bejelentett, legtöbb magyarnak munkát adó cég. (Persze előbbi is érdekes lenne, de az érintett állami hivatalok ilyen adatokkal nem tudtak szolgálni.)

2015 óta

Négy megyében volt változás 2015 óta

Nemrég felmerült, hogy a debreceni Tevánál több ezer főt érintő leépítés jöhet: erről egyelőre nem sok konkrétumot lehet tudni, de azért érdemes megemlíteni, hogy ha lesz leépítés, az könnyen módosíthatja a Hajdú-Bihar megyei sorrendet.

Nem változott, hogy Budapest foglalkoztatottság tekintetében is vízfej, ugyanis itt még mindig csaknem 32 ezres létszámra volt szüksége a Magyar Postának, hogy első legyen, miközben Nógrádban a Mahle Compressors 876 fővel is a legnagyobb foglalkoztató volt (korábban itt az azóta megszűnt Palóc Nagyker 1300 fővel volt első a megyei foglalkoztatók listáján).

A térkép alatt a legnagyobb foglalkoztatók tulajdonosának nemzetiségét is feltüntettük, így látszik, hogy a cégek többsége külföldi tulajdonban van. Az sem változott, hogy jelentős részük a gépgyártáshoz, autógyártáshoz köthető, de több kereskedelemmel foglalkozó cég is felkerült a listára.

A munkaerőhiány miatt a 2015 novembere óta eltelt nagyjából másfél évben a legtöbb megyében nőtt a legnagyobb foglalkoztatóknál dolgozók száma: a legnagyobbat a Csongrád megyei ContiTech létszáma nőtt, kicsit több mint 18 százalékot, de a balassagyarmati Mahle és a tatabányai Coloplastnál is nagyjából 14 százalékkal többen dolgoztak nemrég 2015-höz képest. A tiszaújvárosi Jabil és a Pest megyei Tesco viszont úgy tudtak a legnagyobb megyei foglalkoztatók maradni, hogy tíz, illetve négy százalék körül csökkent a munkavállalóik létszáma.

Rovatok