Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Bizottság sem hisz a kormány számaiban

2017. május 11., csütörtök 10:37

Idén 3,6 százalékos, jövőre pedig 3,5 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely csütörtökön tette közzé Brüsszelben az esedékes tavaszi gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagállamokra nézve.

A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának friss értékelésében emlékeztetnek rá, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) tavaly csak 2,0 százalékkal nőtt.

A bizottság szerint a tavalyi év után a 2017-es és 2018-as növekedésnek is a hazai kereslet lesz a fő hajtóereje, amelyet a beruházások élénkülése és a kormány által bejelentett minimálbér-emelés, illetve járulék- és társaságiadó-csökkentés is segíteni fog.

Szerdán az EBRD is jelezte, a kormány által várt 4 százalékos tervnél lényegesen kisebb növekedéssel számol. A kormány és a belföldi piaci szereplők viszont egyáltalán nem tartják kizártnak, hogy a GDP bővülése elérje az idei évre a 4 százalékot, jövőre pedig meg is haladja azt.

Az Európai Bizottság úgy kalkulál, hogy az infláció idén 2,9 százalék lesz, jövőre pedig 3,2 százalék. A munkanélküliségi ráta 2017 végére 4,1 százalékra, jövőre pedig 3,9 százalékra csökken. A költségvetés hiánya 2017-ben a GDP 2,3 százaléka, 2018-ban pedig 2,4 százaléka lehet.

A fizetési mérleg többlet 2017-ben a GDP 3,5 százaléka, 2018-ban pedig 2,8 százaléka lesz a Bizottság számítása szerint. A tavalyi 74,1 százalékról év végére 72,6 százalékra csökken a GDP-arányos adósságunk, jövőre 71,2 százalékra csökken tovább.

Rovatok