Index Vakbarát Hírportál

A kötelező borravaló felett is kéne adni a borravalót

2017. május 25., csütörtök 08:01

Félreérthették némileg a legutóbb kiszivárgott vendéglátós ötletcsomag egyik legfurcsább elemét, a kötelező szervizdíj ötletét. Ezt a 8-15 százalékos extra terhet a vendégeknek lenne kötelező kifizetni a pincéreknek és másoknak,

ugyanakkor nem váltaná ki a borravalót,

érvelt Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (Vimosz) elnöke a Napi.hunak. Pontosabban "kizárólag a dolgozók, a magasabb hozzáadott értékű munkájának díjazását célozná, nem pedig a borravaló kiváltását." Mindez két nagy vendéglátós szakmai szervezet (a másik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége) nem nyilvános javaslatai közt szerepel elvileg, a technikai részleteken még dolgoznak.

Nehezen indokolható

A dolog egyik érdekessége, hogy jelenleg is lehet kötelező felszolgálási díjat csapni az árhoz, ráadásul felső határ nélkül. A másik, hogy bármikor árat emelhet bármelyik vállalat, vagy csak simán juttathat több jövedelmet az alkalmazottjainak, senki nem tiltja. Harmadrészt maga az alapelv is erős, hogy ha nem akarnak elég borravaló jellegű pénzt fizetni a vendégek, akkor legyen kötelező a magas borravaló.

Miközben a készpénzes borravalókat eddig is nagyon nehéz volt ellenőrizni, sokan nem adóztak utána semmit. Ráadásul csökkenthetné a pincérek egyik legfontosabb ösztönzőjét arra, hogy jó kiszolgálást nyújtsanak a vendégeknek. 

Elég sután alakul az adóztatásuk

Az érvelést ráadásul még azzal próbálják támogatni Gálék, hogy abszolút értékben áremelkedés ettől azonnal nem is lenne, hiszen most lett áfakivétel ez az ágazat is: a mások számára kötelező, világrekordnak számító 27 százalék helyett az éttermek idén 18, jövőre már csak 5 százalékos áfával fognak működni. Persze az is igaz, hogy ez áfacsökkentés túl nagy lehetett, ezért egy új adót is kirak rájuk most cserébe a kormány , a 4 százalékos "turizmusfejlesztési hozzájárulást", aminek alapja ugyanaz lesz, mint az áfáé.

Más szakmai szervezetek szerint viszont nem előzte meg egyeztetés ezt a fura ötletet, és el is utasítják ezt a tervet. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kiosz) szerint ez nem jó ötlet, és elsősorban a "wellness-szállodásoktól" jön. Náluk sok vendég az ott kapott karórájába épített chippel fizet többféle szállodai termékért és szolgáltatásért, és emiatt az ő pincéreik kevésbé kapnak borravalót.

De ők is bármikor beépíthetnének kötelező szervizdíjat, ha már bért nem hajlandóak emelni, ettől még nem kéne megpróbálniuk a teljes ágazatra "rátolniuk" ezt a kötelezően kiszámlázandó díjat, mondta el Antalffy Gábor elnök a lapnak. Szerinte a borravaló se szorult vissza, az éttermeknél kártyával és készpénzzel is gyakori az önkéntes borravaló, amit meg is lehet tagadni, ha valaki nem elégedett a kiszolgálással. Antalffy szerint nem a vendégekre kéne hárítani a béremelés költségeit, hanem a vállalkozóknak kéne a zsebükbe nyúlniuk.

Korábban a Balatoni Turizmus Szövetség is úgy látta, hogy ez az ötlet csak egy sima áremeléssel egyenértékű. Ők viszont az államtól vennének el még pénzt, azaz a további áfacsökkentés lenne a jobb ötlet szerintük.

Rovatok