Index Vakbarát Hírportál

A népesedési program új részletei derültek ki

2017. május 26., péntek 16:34 | aznap frissítve

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken újabb részleteket közölt a kormány családpolitikai intézkedéseivel kapcsolatban a Családok Világkongresszusán.

Novák beszámolója szerint 2018. január 1-jétől az első gyermek esetében a várandósság harmadik hónapjától kezdve három évre felfüggesztik a diákhitel-tartozás törlesztését, ami 116 ezer nőnek szóló lehetőség. Megismételte, hogy a második gyereknél nemcsak felfüggesztik, hanem el is engedik a tartozás felét, míg a harmadik gyerek esetében teljes mértékben elengedik a tartozást.

Szintén új részlet viszont, hogy a már meglévő gyerekeket is beszámítják az elengedésnél, tehát ha már van egy gyerek, és megfogan a második, akkor a felét engedik el a tartozásnak.

A lakáscélú jelzáloghitellel rendelkezők terheinek csökkentéséről tegnap már Orbán is beszélt, jövő évtől egy-egy millió forintot elengednek a családok tartozásából harmadik és további gyerekek vállalása esetén. Novák Katalin most tisztázta, ez a lehetőség az újonnan felvett családi otthonteremtési (csok) hitelekre nem vonatkozik.

Rovatok