Index Vakbarát Hírportál

Júniusban megkaphatják a pénzüket a Palóc Nagyker volt dolgozói

2017. május 30., kedd 08:20

Egy-két héten belül bejelenthetik a csoportos létszámleépítést, és várhatóan június közepétől az állami Bérgarancia Alapból megkaphatják a pénzüket a becsődölt, majd felszámolásra került Palóc Nagykereskedelmi Kft. volt dolgozói - írja a Világgazdaság Demeter László, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Nógrád megyei titkárának tájékoztatására hivatkozva.

Demeter elmondta, hogy az adatokat már egyeztették a bérszámfejtéssel, legfeljebb a munkaügyi ellenőrzés lassíthatja a kifizetést. Az is kiderült, hogy az érintett munkavállalók állásidőn vannak, ami arra az esetre vonatkozik, amikor a dolgozó rajta kívül álló okok miatt nem tudja a munkáját elvégezni.

A CBA korábbi franchise-partnere összesen 3-4 havi fizetéssel tartozik a dolgozóknak, a kifizetetlen bérek együttesen elérik a 200-300 millió forintos nagyságrendet, de ez még így is csak a töredéke a salgótarjáni cég 5 milliárd forintos tartozásának, amit bankokkal, beszállítókkal és magánszemélyekkel szemben halmozott fel a cég.

Az 1300 alkalmazott 90 százaléka már új munkahelyet talált: néhányan a Tescónál vagy a Penny Marketnél helyezkedtek el, de a többség elhagyta az iparágat, és bútorgyárban vagy összeszerelő üzemben helyezkedett el.

A Palóc Nagyker a CBA egyik legnagyobb franchise-partnere volt, 86 CBA-üzletet üzemeltetett Északkelet-Magyarországon, 1300 dolgozójával pedig Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatójának számított. A cég 1991 óta működött és dinamikusan növekedett, a kormány kereskedelmi szektort sújtó lépései viszont – amelyek elsődleges célja az volt, hogy a külföldi tulajdonú cégekkel szúrjanak ki, és többek között a CBA-t segítsék – 2016 nyarára kicsinálták a céget. Ahogy arról a cég csődjekor írtunk, a Palóc Nagyker sorsát 

A cég bevétele és eredménye 2011 óta csökkent, 2015-re már nagyon komoly veszteségeket halmozott fel, majd 2016 júliusában elkezdtek terjedni a hírek, hogy a cég nem fizeti ki a beszállítóit, a polcok pedig sok boltban üresen állnak. Szeptemberben már fizetéseket sem tudott fizetni a Palóc Nagyker, majd hivatalosan is csődbe ment. 

Rovatok