Index Vakbarát Hírportál

Előzetesben a turistákat átverő vendéglátósok

2017. június 13., kedd 16:24 | aznap frissítve

Előzetes letartóztatásba helyezték egy budapesti szórakozóhely működtetőit, akiket turistákat vertek át – derül ki a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményéből. A két jómadarat még múlt hétvégén, vasárnap hajnalban vett őrizetbe a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitánysága a vendéglátóhelyen, mert ott a gyanú szerint túlszámlázás folyt elsősorban külföldi vendégek sérelmére.

A közlemény szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság nagyobb értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanújával kihallgatott gyanúsítottakat. Ezek után az ügyészi indítvánnyal megegyezően az eljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték a lehúzós vendéglátósokat. A végzés a védelmi fellebbezések folytán nem jogerős.

A vendéglátóhely személyzete - további tíz fő - gyanúsítottként szabadlábon védekezik.

Rovatok