Index Vakbarát Hírportál

Kósa: Egymillió nyugdíjas akar dolgozni

2017. június 14., szerda 12:20

A parlament kedden megszavazta a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek létrehozását megalapozó törvényt. Kósa Lajos, a törvényjavaslat egyik benyújtója rögtön arról kezdett beszélni, hogy már vagy egymillió nyugdíjas szeretne ilyen keretek között dolgozni. A Portfolio.hu szerint ez azt jelenti, hogy

a nyugdíjasok fele akar szövetkezetekben visszatérni a munkaerőpiacra.

Ahogy arról korábban írtunk, a közérdekű nyugdíjas-szövetkezet értelemszerűen egy szövetkezet, amelynek a tagjainak legalább 90 százaléka nyugdíjas, és amelynek célja, hogy „tagjai, illetve a még aktív időskorúak számára foglalkoztatást, munkaerőpiaci reaktivizálást biztosítson annak érdekében, hogy a következő generációk számára a náluk felhalmozódott tudás, szakmai- és élettapasztalat átadásra kerüljön, érvényre juttatva ezzel a közérdeket”.

Az ötlettel előálló Kósa Lajos és Harrach Péter indoklása szerint azért van szükség a nyugdíjas-szövetkezetekre, mert „a foglalkoztatás körében a munkanélküliség nagy léptéke ellenére munkaerőhiány tapasztalható, ez munkaerő piaci kiegyensúlyozatlanságot eredményez, amit meg kell kísérelni enyhíteni”. 

A törvény megszavazása után a szövetkezetek gyorsabban megalakulhatnak, mint gondolnánk, a diákszövetkezetek vezetői ugyanis már dolgoznak rajta, hogy a fiatalok mellett az időseket is a munka hadába állítsák. Fiák István, a diákszövetkezeteket tömörítő Diákész szövetség vezetője a Magyar Időknek azt mondta: a diákszövetkezetek és a nyugdíjas-szövetkezetek konzorciumi formában működhetnek együtt, vagyis a munkaadó már nemcsak diákokat, hanem időseket is kérhet az adott munkakör betöltésére, attól függően, hogy milyen igények merülnek fel.

Rovatok