Index Vakbarát Hírportál

A Főtaxi a kormány kivételezettje

2017. június 19., hétfő 12:47

 

Az állami szervezők közbeszerzés nélkül egyszerűen csak kiválasztották a Főtaxit a vizes vb taxis partneréül, igaz, erről hivatalos értesítést nem küldtek még, írja a Népszava. A lap úgy tudja, hogy a Margitszigetre is csak a Főtaxi kivételezett taxijai hajthatnak majd be, illetve a Népfürdő utcáig ki kell majd gyalogolni a Dagálytól annak a fogyasztónak, aki nem őket szeretné választani.

Korábban Borsa Miklós, a vizes vb-t szervező cég szóvivője azt az indoklást adta elő, hogy „egyedi igényeik” voltak, és azért esett a választásuk a Főtaxira, mert

a taxitársaság több mint 100 éves,

és nekik van a legtöbb autójuk. Azt nem mondta el, hogy milyen egyedi igény kapcsolódik ahhoz, hogy százéves társaságot válasszanak közbeszerzés nélkül, vagy azt miért nem lehet beleírni a közbeszerzésbe, ha tényleg bármi érdemi szempont felmerül.

Mi egy ekkora eseménnyel nem választhattunk ki olyan társaságot, amelyik 20-30-40 autóval vagy akár 100 autóval rendelkezik, mert egész egyszerűen képtelen lenne ellátni azt a feladatot, amire az együttműködési megállapodás született

– érvelt még az állami alkalmazott. Azt akkor ezek szerint viszont nem tudta Borsa, hogy vannak még több száz autós taxicégek Budapesten, nem kizárólag a Főtaxi és a hiénák közt lehet választani, a versenyt ráadásul teljesen kihagyva.

Mindenesetre egy hónap múlva kezdődik a világverseny, jönnek a turisták, és még mindig nem tudni pontosan, hogy akkor a többi, nem kiválasztott taxi meddig mehet majd büntetés nélkül, kit hol vehetnek fel. A szervező állami cég, a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. úgy döntött, hogy nem válaszol sem a taxisok kérdéseire, sem a lapnak, a Főtaxi pedig annyit volt hajlandó válaszolni, hogy „korábban mindent elmondtunk, amit lehetett”.

Rovatok