Egy éve tombolt a nagy háború a takarékszövetkezeti szektorban. Aztán a tavaly júniusi földindulás óta látszólag lecsendesedtek a viharok. Valójában azonban nagyszabású átalakítások, integrációs lépések, fiókbezárások készülnek. Hol tartunk ma? Ezekről a kérdésekről tudtunk meg részleteket.
Készül valami nagy, üzletileg is racionális konstrukció a takarékszövetkezeti szektorban. „12 + 3” – gyakran hallottam az elmúlt napokban ezt a kifejezést. Azt jelenti, hogy az év végére már csak 12 nagy szövetkezeti csoport fog működni, amelyhez 3 központi intézmény (Takarékbank, FHB Jelzálogbank, illetve FHB Kereskedelmi Bank) fog tartozni.
ugyanis sok párhuzamosság kiküszöbölhető. Sőt, az átalakítások motorjának tekinthető végrehajtók szeme előtt már csak hat vagy akár csak egyetlen szövetkezet képe sejlik fel.
Lesz majd integrált informatika is, ami egyfelől tagadhatatlanul hasznos, másfelől szintén egy nagy közös, „vidéki” bank kialakulásának az irányába mutat. Ám a központi szereplőket (elsősorban az egész folyamatot irányító kormánybiztosságot) leszámítva szinte senki sem boldog. Csak úgy záporoznak a kritikák, oda lett a szövetkezeti gondolat, mi lesz a kistelepülésekkel, ha a nagy integrációban bezárnak majd a falusi fiókok, „még jobban el leszünk zárva a világtól”.
A folyamatokba formailag belenyugvó egykori szövetkezeti vezetők valójában sértett, fontosságukat vesztő emberek. Az átalakítók szerint ez az ára, hogy modern, hatékony, a nagyobb kereskedelmi bankoknak is versenyt támasztó intézmény alakuljon ki.
Ám a „pesti” bankárok, vagyis a kereskedelmi bankok képviselői ebből vajmi keveset éreznek, továbbra is kicsit lesajnálva beszélnek az egész szektorról, nem kihívót látnak a takarékokban, hanem problémahalmazt. Körképünk a takarékok folyamatairól!
Emlékeznek? Éppen egy éve, 2016 májusában-júniusában igazi háború tombolt a takarékszövetkezetek körül. Poroljuk le az emlékeinket és röviden idézzük fel az eseménysort!
Az addig három éven keresztül erőltetett menetben haladó és Spéder Zoltán irányította szövetkezeti átalakítás kemény és összehangoltnak tűnő ütés-sorozatot kapott. Egy éve ilyenkor, az egyik visszatérő kritikus, Demján Sándor üzletember, aki az OTSZ (Országos Takarékszövetkezeti Szövetség) elnökeként régóta szívén viselte a szövetkezeti rendszer ügyeit, erős hangvételű levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek a témában.
Érdekes déjá vu, hogy Demján a levelének megírása után egy időre kiszállt az események kommentálásából, úgy tudjuk,
és a TriGránit vezetőivel egy társaságban.
Hogy ez a furcsa kapcsolat miként alakult ki, azt nem tudjuk, de azt hallottuk, hogy elsősorban Mécs Imre, a TriGránit pénzügyi vezetője ápol szoros kapcsolatot a fideszes politikusok ismert tanácsadójával.
Visszatérve a tavalyi eseményekre, Demjánt követve, Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke szintén levelet írt, és aligha kétséges, hogy Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató és Matolcsy György jegybankelnök is osztották azt a nézetet, hogy vissza kéne nyesegetni Spéderék önállóságát, kormányzati támogatását.
Csányit inkább az zavarta, hogy úgy érezte a kihívója nem megengedett állami támogatásokat kap, míg Matolcsyt a kereskedelmi bankok felügyeletéért vívott versengés piszkálhatta, a szövetkezeti világ bankjai ugyanis próbálták kivonni magukat a jegybank kontrollja alól.
Más kérdés, hogy egy év távlatából úgy tűnik, hogy a csatát akkor megnyerte ugyan az MNB, de a háborút nem, mert új döntéshozókkal ugyan, de éppen vonja ki magát a szövetkezeti csapat a jegybank kontrollja alól.
Mindez a bankári egységfront azonban még együttesen sem lett volna elég erős, ha a nagypolitika, nevezetesen Orbán Viktor miniszterelnök továbbra is határozottan kitart az átalakítás korábbi szereplői mellett. Ám nem így történt. Hogy ki és mi volt a motorja a változásoknak, azt eltérően hallottuk, de a lényeg az, hogy egy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nevével „eladott” jogszabály-átalakítás úgy módosította a szövetkezeti törvényt, hogy abból tényleg kiderült, a régi rendnek vége és a politika fenekestül felforgatja a rendszert.
A folytatást láthattuk, Spéder ellen rendőrségi fellépés (házkutatás) és médiakampány következett, majd mindenféle olyan üzleti tranzakció, amelynek következtében Spéder Zoltán befolyása tényleg megszűnt a szektorra.
Hogy is mondta az Európa Kiadó együttes: „Toporzékolok a vágytól, megszerezni meg tudom, toporzékolok a vágytól, de megtartani nem bírom!”
Ez a szám arról jutott eszembe, hogy a szövetkezeteknél is az világos volt, hogy a politika, ha akarja, ki tudja csavarni Spéder kezéből az irányítást, de adódott az újabb kérdés: innen hogyan tovább? Mi lesz a sorsa magának a már elhatározott átalakításnak? Ki lesz az új Spéder?
Mára igaznak bizonyult az egykori pletyka, Orbán Viktor újra már nem bízott meg az üzleti szférából, vagy valamelyik banki csoportosulásból érkező irányítókban,
hiszen Bártfai-Mager Andrea postaügyi kormánybiztos, Mészáros Lőrinc, valamint földije, Vida József lettek a szektor erős emberei.
A folyamatok szempontjából kulcsfontosságú integrált informatika bevezetésére a korábban meghatározott 2016. június 30-a helyett 2017. december 31-i határidőt adott meg a friss törvény. Másfél év időnyereség biztosan sokat jelentett, de az idő már csak olyan, hogy múlik, így hamar közel került ez a határidő is. Immár csak fél év van a zárásig, de vajon állunk-e már valahogy?
Mi azt hallottuk most, hogy bár az elmúlt időszakban látszólag csendesebben folydogált a takarékszövetkezetek átalakítása, a következő félévben nagyon fel fognak gyorsulni az események.
Jelenleg a takarékszövetkezeti szektorban nem kevesebb, mint 11 ezer különböző termék létezik, hitelkonstrukciók, betétek mindenféle egyéb. Ahány ház, annyi szokás, mindenki, mindent maga legyártott és kínált. A tervezett reform szerint azonban az év végére összesen csak száz, teljesen egységes termék marad a szektorban. Aligha kell magyarázni, hogy mindez mekkora informatikai kihívás egy olyan világban, ahol a szövetkezetek legfeljebb pármillió forintot tudtak eddig évente it-ra költeni.
Az integráció nem csak a termékek, de az intézmények szintjén is jelentkezik. Az átalakítás irányítói alaposan körbeszaglászták a hazai takarékszövetkezeteket és azonosítottak 12 erős intézményt. Ezek azok, amelyek méretesebbek, valódi nyereséget termelnek (nem csak a plusz-nulla zónájában vannak).
(egyik olvasónk jelezte az ábránk kapcsán, hogy a Rajkai, a Pannonhalmi és a Téti Tksz május 31-én Kisalföld Tksz néven egyeültek.)
Az egyes szövetkezeteknél persze némileg lemondóan hozzáfűzik:
"Nem vagyunk nyereségesek? Ez dumának jó, a matek papíron igaz, értjük és látjuk a kamatkörnyezetet is, sok a veszteséges szövetkezet. De gondoljon bele, minden szabad forrásunkat a Takarékbanknál kell tartanunk és a bank áraz. Ha máshogyan árazna, és nem érne el akkora, többmilliárdos nyereséget, akkor az nálunk is lecsapódhatna, és akkor több szövetkezet lenne nyereséges. Ez ilyen egyszerű.”
A kormánybiztosságon azonban indokoltnak látják a fúziós hullámot, és örülnek annak, hogy a nyereséges takarékok földrajzilag viszonylag szétszórtan helyezkednek el, így az integrációs vezetők első körben azt szervezhetik, hogy év végéig a 12 kiválasztott szövetkezetnek kell befogadnia minden más szövetkezetet.
Papíron egyszerű, de hogy néz ki ez a folyamat a valóságban?
Először is ez egy komoly meggyőzési feladat, ha tetszik propaganda-munka volt. Az természetesen nem volt akkora kihívás, hogy a kiszemelt központi intézményeket is meg kell győzni, hogy azok vállalják a befogadó, vagyis az akvizíciós központ szerepet.
Jóval viharosabb lehetett arról meggyőzni a különböző szövetkezetek vezetőit, testületi tagjait, hogy saját egzisztenciális hátterük felégetésével, adják fel önállóságukat.
Azt hallottuk, hogy az érvek változatosak voltak, de a road-show-kat lebonyolító „pesti emberek” leginkább azzal érveltek, hogy a bankszektor jövedelmezősége rohamléptékben csökken. Nincs kamat, nincsen kamatbevétel, a szektor legfőbb bevételei (állampapír-hozamok) is nagyon apadnak. Ha mindez így van, akkor nagyobb méret kell a nyereséget biztosító, gazdaságosságot jelentő üzlethez. A szektor stratégiáját nagyban meghatározó kormánybiztosságról jövő instrukciók szerint, mindenki gondolja meg, mert
Ezek az érvek esetleg elegendőek voltak ahhoz, hogy emberek feladják különböző formális, vagy informális, operatív, vagy testületi pozícióikat. Elvileg. Valójában az általunk elért, némileg enervált vezetők nem tűntek lelkesnek, „ebben a világban nincsen már ellenérv, nem maradt eszközünk. Mindenki belátta, hogy vége, aztán pironkodhattunk a közgyűléseken, hogy 120 százalékkal szavaztuk meg a halálos ítéleteinket. Igen, önként és dalolva, mentünk az akolba” – nevetgélt kínjában egy szövetkezeti vezető.
Továbbra is napirenden van a Magyar Posta és a lokális takarékszövetkezetek koordinálása is. Forrásunk egy eléggé logikus példát mond: „Képzelje el, hogy reggel kimegy a pénzszállító autó és elvisz a helyi takarékba egy csomó készpénzt, amit az emberek felvesznek, majd átmennek a postára és befizetik a csekkeket. Este megint jön a készpénz-szállítással megbízott autó és elviszi a pénzt a postáról. Nem lennének itt szinergikus lehetőségek?"
Ám a leépítések nem csak az egyes szövetkezetek vezetőit érintik majd. Hiszen gondoljunk csak bele, ha egy megyében 4-5 lokális szövetkezet egyesül, akkor jó eséllyel mindegyiknek volt például a megyeközpontban fiókja. Vajon szükség lesz-e ezekre mind? Ha már egyetlen regionálisan integrált szövetkezetben lesz a két korábbi versenytárs, akkor van-e értelme annak, hogy a városka főterén, egymás mellett béreljenek egy-egy drága fióképületet?
Győr, Miskolc, Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza, vagy Pécs két számjegyű takarékszövetkezeti fiókkal rendelkezett, de Zalaegerszeg, Debrecen, vagy Szombathely fiókellátottsága is megközelíti ezt a számot. És akkor még nem beszéltünk, az amúgy kereskedelmi bankokkal is jobban ellátott kisebb városokról.
Kell-e Székesfehérvárnak, Bajának, Pápának, Nagykanizsának, vagy éppen Kaposvárnak féltucat szövetkezeti fiók? Vagy mehetünk még lejjebb a városok népesség szerinti listáján! Minek 3 különböző fiók Kalocsának, Dabasnak, Gyomaendrődnek, esetleg Celldömölknek, hiszen ezek már csak nagyjából 10 ezer fős települések? Természetesen ezekben a kisebb regionális központokban (régi fogalommal, a járásközpontokban) is bezárások várhatók.
Ha például az összehasonlítás a kereskedelmi bankok piacvezetőjével, az OTP-vel történik, akkor látni fogjuk, hogy a banknak a legnagyobb városokban is legfeljebb 4-5 fiókja van és a felsorolt kisebb teleüléseken legfeljebb egy fiók.
Csak a párhuzamosságok kiküszöbölése 100-150 fiók, vagyis a jelenlegi szövetkezeti hálózat tizedének a bezárását hozhatja, de az integráció folytatódik,
A legdrámaibb hatása a helyiek közérzetére annak van, ha valahonnan elmegy az utolsó szövetkezet is.
Hallgassunk egy budapesti banki szakembert a kérdésről: „a fiók már valójában egyre kevésbé fontos. Az elmúlt tíz évben harmadára csökkent a bankszektorban az ügyfelek fióklátogatásainak az összesített száma. Ahhoz, hogy pénzt vegyen fel az ügyfél, nem kell fiók, ma már ahhoz sem kell, hogy pénzt tegyen be a bankba. Ha az ügyfél beszélgetni szeretne, ott az internet, a call center. Fiók a hitelfelvételhez kell csak, de az egy magánember életében egyszer-kétszer fordul elő, a vállalkozónak meg úgyis van autója, mindenki kibírja, ha a hitelért 20-30 kilométert utaznia kell. A nagyobb ügyfeleket ez nem is érinti, ők nem mennek bankba, hozzájuk kimegy a bank.” (Halkan jegyezhető meg, hogy a helyiek rossz érzése persze politikailag kezelendő, de valójában posta sem kell a kistelepülésekre, elég, ha a élelmiszerboltban van egy kis postai sarok is.)
A takarékok átalakítása során azonban ma még nincs ilyen rohanás. A legtöbb kisebb településen egyelőre nem zár be a szövetkezeti fiók, viszont, olyan egy személyt igénylő, egy ablakos kiszolgálásra térnek át a szövetkezetek, amelyben csökkentett szolgáltatási portfólióra lesz csak lehetőség: pénzbetét, pénzkivét, semmi hiteldöntés, vagyis nem szükséges annyira az ellenőrzés, a négy szem (a vier Augen) elve, mint a szövetkezeti struktúrák legfejlettebb osztrák és német mintáinál.
A számtalan takarékszövetkezet rengeteg különböző informatikai megoldást használ. A szektorban ezekkel egyszerre vannak egyedi feladatok, például, amikor két szövetkezet egyesül, de zajlanak nagy központi projektek is. „Éjjel-nappal migrálunk. Vannak, akik egyszerre több integrációban vannak benne, épp befogadtak pár takarékszövetkezetet, de év végéig ők is bemennek egy nagyobb csoportba." . mesélt erről egy szövetkezeti vezető.
Ez számtalan egyedi informatikai feladatot is jelent, de emellett vannak nagy közös projektek is, Úgy hallottuk, hogy amikor egy éve a projektet újratervezték, szinte minden informatikai szállítót lecseréltek. Kivéve a német SAP-t, amely benne maradt a pikszisben. Forrásaink úgy tudták, hogy az SAP egy egységes központi integrációs főkönyvi megoldást szállít és vezet be a takarékoknak, amely megteremti a kötelező jelentés-szolgálat főkönyvi alapjait.
A tervek szerint december 31-én zárul a teljes bevezetés.
Az integrációs munkatársaktól hallottunk továbbá egy Szegedre és/vagy Hódmezővásárhelyre tervezett nagy közös adattárházról is. Ez az óriási szerverpark arra lesz alkalmas, hogy egységes kezelje az ügyfelek adatait. Ez például a kockázatkezelést javítja. Ha a nyíregyházi szövetkezetben látja az ügyintéző, hogy a kedves ügyfél milyen rendesen fizette korábban a békéscsabai hitelét, akkor az megkönnyítheti a hiteldöntést.
Változások nem csak a végeken, vagyis a takarékszövetkezeti fiókoknál várhatóak, hanem a központi szereplőknél is. A szektor új irányítása döntött, határozottan a Takarékbank lesz a központi bankja az intézményrendszernek. Ez sok személyi megerősítéssel is jár, de mivel a bankrendszerben sokan felfogták, hogy most a Takarékbanknál van a legváltozatosabb átalakítási feladat, azt hallottuk, hogy egyelőre nem okoz gondot jó szakembereket találni. Ez már csak azért is így lehet, mert évente annyit karcsúsodik a szakma (mintegy ezer emberrel évente), mintha egy középbank bezárna.
„Azokra viszont nincsen szükségünk, akiknek minden reggel az is szellemi kihívást jelentett, hogy betaláljon a munkahelyére”.
– mondja egy vezető, aki szerint ideje levetkőzni azt a kereskedelmi banki világból érkező bélyeget, hogy gumicsizmás bunkók próbálnak bankárt játszani. Az előítéletek ellen pedig az a legjobb fellépés, ha valóban jobban végezzük a feladatunkat, kíméletlenül le kell számolni azzal a fenékvédő mentalitással, hogy senki nem mer döntést hozni, mindenki próbál minden felelősséget felfelé delegálni.
A szektor három bankja, vagyis a Takarékbank, az FHB Jelzálogbank és az FHB Kereskedelmi Bank a következő munkamegosztásban fog dolgozni:
A szövetkezeti rendszer kérdései eldőltek. A nagypolitika átvette az irányítást. Formailag Vida József a szektor első embere, ő az informatikai átalakításban is fontos szerepet kapott (ezt az egykori Dom-P nevű cég irányítja, amelyet ma már Takarékinfonak neveznek), de erős politikai hátszéllel zajlik a folyamat. Azt a végeken senki nem gondolja, hogy a formálisan megbízott vezetők találhatják ki például azt, hogy miként alakul a Takarékbank és az FHB-k viszonya.
Demján Sándor már nem emeli fel a hangját. Spéderrel, aki az üzleti életet képviselte, még küzdött, a nagypolitikával már úgy látszik nem konfrontálódik.
A szövetkezeti arcok, a régi elnökök csalódottak. Az elmúlt években sokan érezték úgy, hogy ki lettek semmizve, és bár többen, az integrált intézmények vezetői közül is a helyükön maradtak, hiszen „fiókvezetőnek” lenni is jobb, mint munkanélkülinek, de azt valójában nem lehetett elvárni, hogy ők szívvel-lélekkel dolgozzanak az új konstellációban, inkább amolyan passzív ellenállók voltak.
Nagyon sok szövetkezeti ember pedig kihullott, például nyugdíjba vonult, de mégsem történt igazi generáció-váltás. De talán ez már nem is gond, hiszen a szektor szövetkezeti jellege teljesen elveszhet.
Az átalakítás két legnagyobb pozitívuma, hogy
Hogy lehetett-e volna másképpen csinálni? Ennyi idő alatt talán még a bankolás gerincét jelentő vadonatúj banki alaprendszert is be lehetett volna vezetni, mert így túl sok a nyűglődés, látványos eredmény nélkül kell folyamatosan egységesíteni. "Én megveszlek téged, de közben engem is integrálnak, plusz jönnek a központi rendszere" – ez beláthatatlan mennyiségű feladatot jelent.
A „magyar bankot magyar kézbe” politikai hangulatában a piacibb megoldások nem nagyon merülhettek fel. Pedig talán annak lehetett volna értelme, hogy egy szövetkezetek integrált működtetésében tapasztalt külföldi bankot bevonjon a folyamatba az állam. Valahogy úgy, hogy nagyjából hasonló módon, mint ahogyan történt, az egész szektort összecsomagolja, de utána nem ő küzd vele végeláthatatlanul, hanem meghirdeti, és eladja egy tapasztalt külföldi banknak a központi szerepet. Koordinálja ő az átalakítást.
Természetesen ezt is sok kritika érte volna, hiszen joggal merülhetett volna fel a kérdés, hogy minek vette át korábbi német tulajdonosától a Takarékbankot az állam, ha aztán megint eladja. Lett volna rá érdeklődő? Talán igen, talán nem, de az biztos, hogy az államnak akkor is sok pénzt kellett volna beletolnia a takarékok stabilizálásába.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)