Index Vakbarát Hírportál

Csődbe ment a Takata, de a miskolci gyár nem zár be, sőt bővítik

2017. június 26., hétfő 19:05

Hiába ment csődbe a japán autóalkatrész-beszállító vállalat, a miskolci gyár megmarad, sőt bővítik a kapacitását, írja az MTI.

Azzal kapcsolatban, hogy a Takata autóalkatrész-beszállító vállalat hétfőn csődvédelmet kért Japánban és Egyesült Államokban, a magyar leányvállalat közleményében hangsúlyozta: a csoport Japánban, Ázsiában, Amerikában és az európai, közel-keleti és afrikai régióban (EMEA) tevékenykedő jogilag független, önállóan működő részlegekből áll. A Takata Európában nyereségesen működik, nem jelent csődöt, miskolci üzemében pedig zavartalanul folytatja a termelést, sőt bővíti kapacitását, írta a Takata Safety Systems Hungary Kft. közleményében. 

A cég akkor került bajba, mikor egy sor per és visszahívási költségek miatt került bajba, miután kiderült, hogy egyes, selejtes légzsákjaik 16 ember haláláért és 180 sérülésért lehetnek felelősek. A visszahívások világszerte 42 millió járművet érintettek.

Európában nyereséges

A közlemény kiemeli, hogy a Takata EMEA függetlenül működik és nem szorul egyetlen más Takata érdekeltség pénzügyi támogatására sem. A konszern magas megrendelés-állománnyal rendelkezik az EMEA térségben, fizetési kötelezettségeit módosítások és fennakadások nélkül tudja teljesíteni beszállítói és alkalmazottai felé és termékeit is zökkenőmentesen szállítja ki megrendelőinek. A Takata nem készül csődvédelmet kérni Európában.

A három éve, 2014 októbere óta termelő miskolci üzem autóipari biztonsági berendezéseket állít elő, közöttük teljes légzsák modulokat, légzsák részegységeket, valamint pirotechnikai és elektronikai alkatrészeket. Az üzem a legmodernebb termékfejlesztési, tervezési, tesztelési és minőségellenőrzési rendszerekkel rendelkezik.

Rovatok