Index Vakbarát Hírportál

Megjelent a rendelet a számlázóprogramok bekötéséről

2017. június 28., szerda 17:40

A Nemzetgazdasági Minisztérium keddi rendelettervezetéből kiderültek konkrét részletek a számlázó programok NAV-hoz történő bekötéséről.

Azt már a 2018-as adócsomag bejelentése óta tudni, hogy a feketegazdaság elleni harc fontos állomása lesz következő év július elsejétől kötelező a számlázó programok online összekötése a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal. Most kiderült, hogy az egyéves felkészülési idő alatt mire érdemes figyelni a vállalkozóknak.

A rendelettervezet legfontosabb pontja, hogy a számlák adattartalmát legjobb esetben azonnal, de legfeljebb huszonnégy órával kiállítás után el kell juttatni az adóhatóság részére. Ehhez a vállalkozásoknak adózói regisztrációt kell végrehajtani, ami magában foglalja az adatszolgáltató végpont, valamint a számlázó program bejelentését is, írja a Portfolio.

A 120 oldalas tervezet mellett a minisztérium közzétett egy hatásvizsgálati lapot, amely szerint a rendszer kifejlesztése 18,5 milliárd forint költségvetési forrást fog igényelni, illetve éves szinten további 300 millió forint plusz 1,22 milliárd forint fenntartási költsége is lesz.

A rendszer tesztidőszaka napokon belül, július elsején kezdődik. Szakértők szerint az, hogy a NAV valós időben fogja követni a cégek számlázási tevékenységét, jelentősen csökkenteni fogja a feketézést, és hosszú távon több bevételt hoz a költségvetésbe.

Rovatok