Index Vakbarát Hírportál

Már az ukránokat sem tudjuk idecsábítani

2017. július 17., hétfő 14:47

Folyamatosan egyre több külföldi él hosszú tartózkodási engedéllyel a Cseh Köztársaságban, már átlépték a félmilliós számot, írja az MTI. Prágában már a lakosság 20 százaléka ilyen külföldi, országosan a 10,5 millió cseh állampolgárra nézve nagyjából 5 százalékot jelentenek. 

Ezek a külföldiek döntően ukránokat jelentenek, utánuk jönnek a szlovákok, 110 ezer illetve 107 ezer fővel. Ez azért fájó, mert a magyar kormány is szeretne ukránokat betelepíteni, de úgy tűnik, hogy nem minket választanak. A Portfolio jegyezte meg, hogy Lázár szerint egyelőre a nagy felbuzdulással csak 3-7 ezer ukránt sikerült idecsábítani, döntően a Kárpátokon túlról. A lengyeleknél becslések szerint 1,3 millió ukrán dolgozhat.

A kormány betelepítési tervének nem volt szabad ráadásul nagy reklámot csapni, mert valójában teljesen szembemegy „a kormánynak pontosan nulla darab bevándorló elfogadható” típusú, szintén Lázár János által sulykolt menekültpolitikával.  Rogánék letelepedési kötvényét nem számítva persze.

A valóságban azonban támogatja a kormány a cégek kívánságát, és bár visszakoztak az első, százezer külföldi betelepítését kigondoló tervükből, azért elkezdtek adminisztratív könnyítéseken dolgozni, és a cégeket is bátorítják az unión kívüli munkavállalók tartós behozatalára. Nemrég egyébként el is mentünk egy ilyen ukránokat ajánlgató eseményre, tanulságos volt, hogy például magyarul tudókat már nem nagyon lehet találni, vagy hogy a cégek örökre ide szeretnék telepíteni azt, aki képes dolgozni. 

A Samsung ukrán vendégmunkásairól szóló riportunkat pedig itt olvashatja. Azt eddig is tudtuk egyébként, hogy a csehekkel erősen versenyzünk az ukrán bevándorlókért, de azt nem, hogy ennyire faképnél hagytak minket. Tíz éve még több mint százezerrel kevesebb külföldi élt Csehországban, és közben volt egy nagy válság is. A Csehországba vándorló magyar migránsok száma is nő egyébként, de ők nincsenek még olyan sokan, három éve 3100 honfitársunk élt ott tartósan, idén 4100.

Rovatok