Index Vakbarát Hírportál

10 százalékkal drágulhat a liszt

2017. július 25., kedd 08:09

Végeztek a búza aratásával a termelők, és arra számítanak, hogy 10-15 lesz kevesebb a termés a tavalyi rekordévhez képest, a malmok pedig 5-10 százalékos áremelést terveznek - írja a Világgazdaság.

A lapnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke, hogy a a közel egymillió hektáros termőterületből legfeljebb 50 ezer hektár vár még betakarításra, tehát gyakorlatilag befejeződött az aratás. Az aratás előtt tavalyhoz képest 30 százalékos mennyiségcsökkenés sem volt kizárható, így a 10-15 százalékos visszaesés még jónak is számít.

A learatott búza minősége pedig lényegesen jobb, mint tavaly: 50-60 százalék közötti lesz az étkezési búza aránya, szemben a 2016-os kevesebb mint 40 százalékkal. A búza ára már az elmúlt hetekben is nőt, és a drágulás folytatódhat is, ha a szárazság tovább tart a nagyobb európai kukoricatermelő országokban, illetve Kanadában.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója ennél jelentősebb mértékű, 10 százalékos drágulásról számolt be, és azt is elmondta, hogy ennek az lesz a következménye, hogy augusztusban a liszt árát várhatóan 5-10 százalékkal emelni fogják a malmok. Ez közvetetten a kenyér, valamint a többi pékáru drágulását eredményezheti, de Lakatos szerint a drágulás egy átlagos fogyasztónak éves szinten 600-1000 forint pluszkiadást jelent csak.

A Magyar Pékszövetség szerint ugyanakkor nem annyira egyértelmű, hogy a kenyér drágulni fog a búza drágulása miatt, mert a liszt nem a legnagyobb költséghányad a sütőipari termékekben.

Rovatok