Index Vakbarát Hírportál

120 millió forint kártérítést fizetett ki az állam raboknak

2017. július 31., hétfő 07:52

Már több mint százhúszmillió forintot fizetett ki a magyar állam olyan fogvatartottaknak, akik elhelyezési körülményeik miatt nyújtottak be panaszt és folyamodtak kártalanításért - írja a Magyar Hírlap.

A cikk szerint számos fogvatartott használja ki azt az idéntől élő lehetőséget, amely alapján az alapvető jogait sértő elhelyezési körülményeire hivatkozva panaszt nyújthat be és kártalanításért folyamodhat. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a lapot arról tájékoztatta, hogy az eddig eltelt időben a fogvatartottak 1964 esetben tettek panaszt az elhelyezéssel kapcsolatban, kártalanítási igényt pedig 5006 esetben terjesztettek elő.

BVOP-információk szerint a büntetés-végrehajtási bírók eddig 212 esetben, összesen 120,3 millió forint kártérítést ítéltek meg a panaszosoknak. Ennek alapján a kártalanítás napi átlagos összege 1437 forint (a törvény 1200 és 1600 forint közti napi összegre ad lehetőséget). 

A kormány az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy 2015-ös ítélete alapján alkotta meg a magyar kártalanítási eljárás jogintézményét. Az elmúlt években több fogvatartott is sikeresen indított pert a strasbourgi bíróságon, amely kártérítés megfizetésére kötelezte Magyarországot.

A magyar törvény szerint kártalanítás jár a "fogva tartás során a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiánya és az ehhez esetlegesen kapcsolódó más, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütköző elhelyezési körülmény által előidézett sérelem miatt". Ilyen például az illemhely elkülönítésének hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, világítás vagy fűtés, illetve "a rovarok által előidézett sérelem" - írták.

A kártalanítás minden egyes, az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények között eltöltött nap után jár. Egy napra eső összege legalább 1200, legfeljebb 1600 forint lehet.

Rovatok