Index Vakbarát Hírportál

A német hatóság megszépíthetett egy jelentést egy szennyező Porsche-modellről

2017. július 31., hétfő 14:30

A német közúti közlekedési hatóság (KBA) több mint egy éve tud arról, hogy a Porsche a károsanyag-kibocsátási adatokat módosító szoftverrel felszerelt dízelautókat értékesít, és az autóipari lobbi nyomására ártalmatlan színben tüntette fel a manipulációt egy Porsche modellről készült jelentésében - írta hétfőn a Bild című német lap.

A KBA a Porsche Macan terepjáró kipufogógáz-tisztítási rendszeréről készített elemzésének első változatában rögzítette, hogy a gyártó által alkalmazott megoldás révén a berendezés közúti forgalomban leáll, így a motor a megengedettnél több káros anyagot bocsát ki. A végleges változatban viszont a szövetségi közlekedési minisztériumhoz tartozó hatóság csak azt írta, hogy a rendszer "működése megváltozik", írja az MTI.

A minisztérium a lappal közölte, hogy a felügyelet és a gyártók közötti párbeszéd technikai kérdésekről "nemzetközileg bevett és szükséges" gyakorlat. Az ellenzéki Zöldek szerint viszont a Bildhez eljutott dokumentumokból látszik, hogy a tárca már 2016 tavaszán tudott a visszaélésről, és megpróbálta eltussolni. A tárca végül bő másfél év után, az előző héten elrendelte a 3 literes dízelmotorral szerelt Cayenne terepjáró modellek visszahívását a kibocsátási értékeket módosító szoftver miatt, és bevonta a modell típusengedélyét.

A minisztérium tagad

Ezzel kapcsolatban a Bild azt írta, hogy a Macan és a Cayenne műszaki paraméterei csaknem teljesen megegyeznek. Alexander Dobrindt közlekedési miniszter határozottan elutasította, hogy bármiféle összefonódás lenne az autóipar és a tevékenységét szabályozó és felügyelő politika között, és a visszaélések kíméletlen feltárását, valamint a szabálytalanul működő autók megjavítását követelte.

Azonban őszinteségét nemcsak a Macan ügye kérdőjelezi meg, hanem az is, hogy a Porsche többségi tulajdonosa, a Volkswagen (VW) csoport dízelbotrányát kirobbantó amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) kifogásai miatt a Porsche már 2015 novemberében felfüggesztette az érintett Cayenne modell forgalmazását az amerikai piacon.

Ráadásul - tette hozzá a Bild - a tárca csak a közelmúltban utasította a KBA-t a dízelmotorral szerelt Volkswagen Tuareg terepjáró modell vizsgálatára, holott a Tuaregeket ugyanolyan - a VW egy másik tagjánál, az Audinál kifejlesztett - motor hajtja, mint a Porsche terepjárókat.

A politika és az autóipar szereplői szerdán Berlinben egy magas szintű tanácskozáson keresnek választ arra a kérdésre, hogy miként lehet gondoskodni arról, hogy az érintett modellek minden körülmények között megfeleljenek a környezetvédelmi előírásoknak, és hogy miként lehet elkerülni használatuk korlátozását.

A gyártók leginkább a kipufogógáz-tisztítási rendszert vezérlő szoftver beállításainak módosítását pártolják. A "hardver" - vagyis a motor, illetve káros anyagokat tisztító rendszer - átalakítását elkerülnék, mert az a szoftverbeállítás módosításának nagyjából 100 eurós (30 ezer forint) költségével szemben autóként ezer eurós nagyságrendű kiadást jelentene.

A németek kétharmada kitiltaná a dízeles kocsikat a városból

Egy hétfőn ismertetett felmérés szerint a németek 57 százaléka egyetértene azzal, hogy kitiltsák a magas károsanyag-kibocsátású dízelautókat az egészségtelen levegőminőségű településrészekről. A nők csaknem kétharmada, 63 százaléka támogatná az ilyen autóhasználati korlátozást, és a férfiaknál is a többség, 51 százalék a korlátozást támogatja - ismertette a Rheinische Post című lap a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet megbízásából készített kutatás adatait.

A felnőtt német lakosságra nézve reprezentatív felmérésben megkérdezettek 86 százaléka egyetért azzal, hogy a gyártók a saját költségükön alakítsák át az autókat úgy, hogy a mindennapi használatban megfeleljenek a kibocsátási határértékeknek.

Egy "kis szoftverkozmetikával nem lehet az emberek egészségét megvédeni", a gyártóknak "a hardverre kell összpontosítaniuk" - mondta a lapnak Niklas Schinerl, a Greenpeace munkatársa.

A dízelbotrány 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az EPA megvádolta a VW csoportot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a műszaki vizsgán folytatott mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogénoxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

Rovatok